Ennek a funkciónak itthon is örülnénk a vonatjegy-foglalás előtt

Célja, hogy az utasok minden szempontból megalapozott döntést hozhassanak. 

Újítanak az amerikai Amtrak személyszállító társaságnál: mostantól lehetővé teszik az utasok számára, hogy online vagy telefonos applikációs foglalás előtt megnézzék, mennyire lesznek tele az utazásra kiszemelt szerelvények. Ezzel megadják a lehetőséget, hogy feltérképezzék a valós időben lefoglalt helyek számát a vonaton. A feltüntetett százalékos arány a teljes vonatkapacitáson alapul.

A társaságnak ezekben a vészterhes napokban az utasok egészsége és biztonsága a legfontosabb, ezért a vonatok csökkentett kapacitással közlekednek, és igyekeznek innovatív megoldásokat biztosítani, melyek elősegítik a fizikai távolságtartást és a közvetlen kontakt nélküli utazást.

Ide tartozik például, hogy az egyedül utazók melletti üléseket kivétel nélkül üresen hagyják.

A kocsikban légszűrőrendszer működik, a személyzet arcmaszkban dolgozik, a szerelvényekben pedig a lehető leghatékonyabb fertőtlenítőt használják. Az Amtrak emellett még privát kabinokat is kínál, lehetővé téve az utasok számára, hogy igény esetén minimálisra korlátozzák a másokkal történő érintkezést.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay)

 

lehetőség | amtrak | koronavírus | kocsi | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom