Ez az egyetlen hely, ahol portóinak nevezhetik az itt termelt bort.
Portugália egyik legnagyobb folyója fut keresztül az ország északi részén található, világhírű szőlőtermő vidéken, Duorón, mely bár nem egy település, mégis megkapta az Európa Borfővárosának járó címet, amelyet 2012 óta minden évben a Borvárosok Európai Hálózata (RECEVIN) oszt ki.
A szervezetnek Magyarország is tagja Ausztria, Bulgária, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Spanyolország és Szerbia mellett.
Az idei cím újabb nagy elismerés a Douro-völgynek azután, hogy az UNESCO 2001-ben a Világörökség részévé nyilvánította a kultúrtáj és a bortermelés hagyományos gyakorlatainak megőrzése miatt.
2023-ban Douro nemcsak egy agrárrégió szeretne lenni, hanem természeti szépségét is megmutatná a világnak, a látogatók többek között hajókirándulásokon fedezhetik fel a hely varázsát. A borvidék a pályázatában az ember és a természet harmonikus kölcsönhatásának példáját igyekezett megmutatni, és a világ legrégebbi kijelölt és szabályozott borvidékének szellemiségét szeretné közvetíteni.
Az idei év eseménysorozatának nyitógáláját február 4-én tartják Lamegóban.
A Duoro-vidéket ezzel a csodás luxusvonattal is bejárhatjuk.
(Forrás: The Mayor, képek: Unsplash)
portugália | duoro | portói | borvidék | duero | bor
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!