Jövő nyáron több mint 415 ezer forint lesz egy átlagos kompút Európában – közölte a szegmenssel foglalkozó FerryGogo felmérése. Euróban az átlagos ár 1017-et jelent, míg a legdrágább 2232-t, azaz 912 ezer forintot – a riport nem számol a forint-euró árfolyam ingadozásával.
Ahogy közeledik az év vége, elkezdünk gondolkozni a nyári terveken. Az évente 794 millió utast szállító európai kompok jó opciónak tűnnek, miután számtalan járatból választhatunk, és ezek többsége nem a mainstream turistavárosokat érinti.
Ráadásul az európai kompjáratok átlagára enyhén csökkenni fog 2025-ben: az idei 1097 euróról 1017-re.
Az adatot az Euronews közölte a kompos utazások szakportálja, a FerryGogo elemzése alapján. Az átlagár több rövid, ezért olcsóbb útvonal bevezetésének köszönhetően csökken majd, ugyanakkor távolságarányosan drágább lesz kompozni; a FerryGogo a jobb összehasoníthatóság kedvéért közzétette az egyes járatok egy kilométerre számolt árait is.
A kilométerre vetített árak az infláció mellett éppen azért emelkednek majd, mert a rövid utak így számolva drágábbak.
Izland és Dánia közt kompozhatunk majd a legdrágábban: két emberrel és egy autóval számolva (most) 912 ezer forintnak megfelelő 2232 euróért.
Ez a 66 órás járat a dán Hirtshals városkából indul, majd a Shetland-szigetek és a Feröer-szigetek mellett elhajózva az izlandi Seydisfjordurnál ér partot. Út közben mozi, edzőterem és a gyerekeknek kialakított játszószoba segíti az utazás kényelmét. Ráadásul a járatot működtető Norrona társaság úszómedencét és focipályát is kínál, az pedig csak természetes, hogy többféle étterem közül választhatnak az utasok. Ráadásul egy kilométerre számolva az olcsóbbak közé tartozik ez az út: egy főre 0,73 euró ezer méterenként, és az idei árhoz képest olcsóbb is lesz.
Legjobban a Hoek van Holland–Harwich út árai emelkednek majd (58,2 százalékkal), míg az Almeria–Nador viszonylatra 28,8 százalékkal olcsóbban lehet majd jegyet váltani.
Akinek mindegy, honnan hová, csak kompozhasson, az a Rostock–Trelleborg járatot válassza, ahol – továbbra is két utassal és egy autóval számolva – 232 ezer forintba, azaz 569 euróba kerül majd egy út.
Számtalan út közül válogathatunk, és bár megéri figyelembe venni az árakat (akár abszolút értékben, akár távolságarányosan), azért a legfontosabb mégis az, hogy melyik városokat néznénk meg. Ilyen szempontból pedig a kompozás kivételesen izgalmas, mert többnyire két kevésbé frekventált helyszínt köt össze, amelyek ettől függetlenül bőven lehetnek izgalmasak.
Komp itthon
Mindezek nemzetközi járatok, és teljesen más inerciarendszerben mozgunk, ha csak a hazai árakat és útvonalakat, például a balatoni kompokat nézzük – ezekről itt olvashatsz egy összefoglalót.
(Forrás: FerryGogo, fotók: GettyImages, a nyitóképen az Øresund hídnál úszik a komp)
komp | Európa | utazás | közlekedés | hajó
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
9 hasznos tipp, hogy kibírd ezt a brutális meleget
A Concorde ehhez képest egy csiga volt: hiperszonikus repülő készül, ami felfoghatatlan sebességgel repülne
Egy szakértő szerint ez a legrosszabb dolog, amit csak tehetünk a szállodai bejelentkezéskor
Így vészelheted át a repülőutat hiszti nélkül - pszichológus adott tanácsokat a kisgyerekes családoknak
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
