Ennyi idő alatt tehetjük meg Európa legrövidebb fapados útját

Franciaország nemrég került még egy lépéssel közelebb ahhoz, hogy betiltsa a rövid repülőútjait, de ilyenekből bőven akad még Európában.

Az európai fapadosokkal többnyire rövidebb utakat tehetünk meg, de ezen belül is vannak olyan távok, amelyek kilógnak a sorból. Míg a Wizz Airnél az átlagos európai távolság 1471 kilométer, a Ryanairnél ez 1252, az easyJetnél pedig 1184 kilométer.

A Cirium közlekedési elemző cég adatai szerint a legrövidebb útvonal jelenleg az easyJeté, amely brit belföldi járatokkal szerepel a listán, és

a Belfast és Man-sziget közötti 122 kilométert 40 perc alatt teszi meg.

A Peel-kastély a Man-szigeten

Ugyanennyi időbe telik a Malaga és a marokkói Tetuán közötti 142 kilométeres út a Ryanairrel, de a szintén Malaga és Tanger közötti járaton sem kell sokkal többet időzni. Mindössze háromnegyed óra alatt tudhatjuk le, akárcsak az Ibizából Valenciába, az Alicantéből Ibizába, a Sevillából Tangerbe vagy Tetuánba tartó utat. Spanyolországot elhagyva a Málta és Catania valamint Athén és Szantorini között, illetve Stockholm és  a gotlandi Visby közötti járaton kell az utasoknak kevesebb, mint egy órát időzniük.

Visby

A Wizz Air épp a napokban jelentette be a Tirana-Brindisi útvonalat,

amely az egy óra alatt megtehető 171 kilométerével át is vette a vezetést a légitársaság legrövidebb útjainak listáján a Tirana-Bari viszonylattól. A harmadik a Róma és a szardíniai Olbia között, a negyedik pedig a Bari és Korfu között közlekedő járat lett, majd a Larnaca-Tel Aviv, Gdansk-Malmö, Róma-Split, Budapest-Marosvásárhely, Bologna-Olbia, és a bosznia-hercegovinai Tuzla és Bécs közötti járat következik, melyeket mind körülbelül egy óra alatt lehet teljesíteni.

Ezek a rövidnek tűnő utazások ugyanakkor még mindig sokkal hosszabbak, mint a világ legrövidebb repülő- vagy akár vonatútja.

(Forrás: Simple Flying, képek: Getty Images)

fapados | belfast | útvonal | Ryanair | wizz air

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom