Ezek Európa legszebb kisvárosai a CNN szerint

Párizs, Róma, Barcelona – vitathatatlanul csodálatos városok, azonban a kisebb települések is tele vannak varázslattal, felfedezésre váró látnivalóval, gasztronómiai csodákkal. A CNN körbenézett, és egy csokorra való elbűvölő kisvárosra bukkant.

Giethoorn, Hollandia

Giethoornt tartják a holland Velencének, hiszen ott is minden a víz körül forog.

A csatornák partján bájos nádfedeles házak sorakoznak, ha pedig megéheznénk, érdemes megállnunk a Michelin-csillagos Hollands-Venetië étteremben, ahol világszínvonalú fogásokat kóstolhatunk.

Guimarães, Portugália

Guimarães a 12. században az ország első fővárosa volt, középkori városrésze javarészt jó állapotban fennmaradt, így a történelem illatát szippanthatjuk magunkba, miközben a kolostorok, régi paloták és a vár falai között sétálunk.

Roscoff, Franciaország

A Bretagne régióban található kisváros a tengeri kereskedelemre építette gazdaságát, elsődleges exportterméke a hagymája volt, amelyet az Egyesült Királyságba szállítottak.

Egyedülálló gyógyfürdője a tengervíz segítségével segíti elő az egészségmegőrzést és a gyógyulást, kikötőjében pedig parányi halászhajók sorakoznak.

Anghiari, Olaszország

A Toszkána és Umbria határán fekvő Anghiari egy igazi kis ékszerdoboz.

A parányi, fallal körülvett városban keskeny sikátorok kanyarognak, miközben tele van reneszánsz palotákkal és titkos történelmi érdekességekkel.

Nafplio, Görögország

A pompás Nafplio kastélyával és varázslatos óvárosával rejti rabul a szíveket.

Régészeti múzeumában a mükénéi korból származó tárgyak sorakoznak, strandján pedig tökéletes környezetben mártózhatunk meg a tengerben.

Mostar, Bosznia-Hercegovina

Az ikonikus Öreg hidat az oszmánok építettek a 16. században, sokáig a balkáni iszlám építészet egyik legszebb példájaként tartották számon.

A hidat 1993 novemberében rombolták le a horvát csapatok a délszláv háború során, de 2004-ben felújították, ma népszerű egynapos úti célnak számít.

Mazara del Vallo, Olaszország

A szicíliai Mazara del Vallo városát a föníciaiak alapították közel háromezer évvel ezelőtt, a területen összetartó tunéziai közösség is él.

Kiemelkedő látványossága a Satiro Danzante, egy ősi bronzszobor, amelyet 1998-ban halásztak ki a tengerből.

Clovelly, Egyesült Királyság

A délnyugat-angliai Devon egyik csinos halászfalujának, Clovellynek a meredek utcái elképesztő ódon hangulatot árasztanak.

Korábban szamárháton közlekedtek a településen, de még ma is komoly kihívást jelent a négyszáz méteres sziklán található kisváros meghódítása.

Dinkelsbühl, Németország

Ha a romantikáról kellene mintát venni, Dinkelsbühlbe lenne érdemes menni, ahol minden megtalálható, ami egy lányregényhez szükséges.

A középkori falakkal körülvett kisváros éke a hatalmas gótikus temploma, amely a filmeseket is megihlette már.

Korčula, Horvátország

Az Adriai-tenger ékköve Korčula. A helyiek szerint ott született Marco Polo, bár erre semmilyen írásos bizonyítékuk nincsen.

A város épületeiben Velence köszön vissza, gasztronómiájában pedig az egész mediterrán tengerpart találkozik.

Kenmare, Írország

Írország délnyugati csücskében fekvő kisváros népszerű turisztikai célpontja az íreknek.

Kenmar nemcsak páratlan panorámájáról, monumentális hegyeiről híres, de fantasztikus ételeiről is.

Piran, Szlovénia

Az Olaszország és Horvátország között található szlovén terület számos gyönyörű városnak ad otthont, közülük is kiemelkedik Piran, amelyet 1283-ban a velenceiek alapították.

Hatalmas harangtornyával, díszes építészetével és apró kikötőjével nem lehet betelni.

Reine, Norvégia

A Lofoten-szigetek csúcspontja Rein, amely piros faházainak és a város mögött magasodó óriási hegycsúcsoknak köszönheti hírnevét.

(Forrás: CNN, fotók: Unsplash, Visit Tuscany, sicily.co.uk, easydaytrip, Chicago Tribune)

utazás | városok | látnivalók | nagy sztori | városnézés | kisvárosok

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom