Nőtt a beutazások száma idén Oroszországba, legalábbis a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határátlépési adatai szerint.
Január és március között 17 százalékos növekedést regisztráltak a tavalyi év azonos időszakához képest, vagyis 2,78 millióról 3,27 millióra nőtt a belépések száma.
Uniós állampolgárok 11,8 százalékkal, vagyis 12 ezerrel több látogatást tettek, amelyek száma így a tavalyi első negyedévi 101 900-ról 113 900-ra nőtt.
A legtöbbször lettek, litvánok, finnek, észtek és lengyelek utaztak Oroszországba, míg más országokból kevesebben érkeztek, mint korábban.
Kínából viszont mintegy négy és félszer többen jöttek, igaz ez is csak 84 200 belépést jelent, ami elmarad a járvány előtti, 2020 január-márciusában mért 113 800-as számtól. A legtöbb látogató a volt közép-ázsiai szovjet köztársaságokból, Üzbegisztánból, Kazahsztánból és Tádzsikisztánból érkezett, innen 50-80 százalékkal nőtt a belépések száma.
Az Ukrajnából érkezők száma viszont drasztikusan visszaesett 769 ezerről 55 500-ra.
2022-ben összesen 13,1 millió volt az Oroszországba irányuló összes látogatás, amely magában foglalja a turizmust, a munkát, a tanulást és az üzleti tevékenységet is. Az FSZB adatai ugyanakkor a határátlépések teljes számát veszik figyelembe, amelyben benne van ugyanazon külföldi állampolgárok többszöri útja is.
Európa viszont egyáltalán nem látja szívesen az oroszokat függetlenül attól, hogy kik és milyen céllal akarnak utazni. Ezért rengetegen célozták meg ezt az országot, amelynek fel is virágoztatták a gazdaságát.
(Forrás: The Moscow Times, képek: Getty Images, Unsplash)
belépés | turizmus | turisták | utazás | Ororszország
Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!