Jobban járunk, ha ezt a tizenhat világhírű helyet inkább elkerüljük

Rengeteg nevezetességről tudunk a nagyvilágban, melyet legalább egyszer az életben látni kell. És nagyon sok olyanról, amiket akkor is felkeresünk, ha igazából semmilyen érdeklődést nem mutatunk irántuk, és kizárólag azért vagyunk ott, mert mindenki más ezt teszi. Ilyenkor fordul elő, hogy a zsúfoltság miatt legszívesebben máris menekülnénk az agyonlátogatott helyről. De létezhet egyáltalán New York-i trip Times Square, vagy párizsi kirándulás Eiffel-torony nélkül?

A kérdés költői, úgyhogy nem is szándékozzuk megválaszolni, az Insider cikke alapján viszont megmutatjuk azt a tizenhat nevezetességet a bécsi Prátertől kezdve egészen a budapesti Gozsdu udvarig, melyeket inkább tanácsos elkerülni – a helyi lakosok szerint, merthogy az összeállítás az ő véleményüket tolmácsolja.

Champs-Elysées, Párizs

Rengeteg ott a turista, túlárazottak az éttermek, túlértékeltek az üzletek, továbbá egészen biztosan nem ez a város legbájosabb utcája.

Napközben tele van Instagram-pózőrökkel és Louis Vuitton-táskás turistákkal, éjszakánként pedig egyáltalán nem veszélytelen a környék.

"Sokkal inkább megéri a Szajna partján, a Marais kerületben vagy a Montorgeuil körül andalogni" – mondja a sztájlisztként dolgozó Celine.

Times Square, New York

A pénzügyi elemző Lillian szerint a városba érkezők imádnak megállni a Times Square közepén, és gyönyörködni a neonreklámokban.

"Minket, New York-iakat viszont egyáltalán nem nyűgöznek le a fények, és az ottani embertömeg miatt sokkal, de sokkal lassabban jutunk el A-ból B-be, ha át kell vágnunk a Times Square-en."

Práter, Bécs

Az óriáskerék csodálatosan fest, de igazából nagyon lassú és nem is túl magas. Megannyi olyan helyet találni a városban, amelyek ennél jóval szebb panorámát kínálnak, ráadásul a Prater Entrée (a kerék előtti tér) egy építészeti bűncselekmény.

A környéken pedig gyakoriak a lövöldözések, és a hely a kábítószer-terjesztés központjának számít. A nem éppen hízelgő értékelés a német Business Insider egyik szerkesztőjétől, Valentinától való.

Casa di Giulietta, Verona

A veronaiak – nagyon helyesen – igyekeznek elkerülni ezt a helyet. Turisták százai özönlenek egyszerre a kertbe, hogy lássák Shakespeare hőseinek híres erkélyét. Az emberek előbb papírra írt szerelmes üzeneteket ragasztanak a falra rágógumival,

majd képesek hosszú perceket sorban állni, hogy megfoghassák Júlia-szobrának jobb mellét, mondván, az szerencsét hoz a szerelemben.

"A kert koszos és zsúfolt, továbbá rengeteg pénzbe kerül a városnak, mert folyamatosan el kell távolítania a rágógumikat és a szerelmes lakatokat" – mutatja be Verona legfőbb látványosságát az ügyvéd Veronica.

Drottninggatan, Stockholm

A város legfontosabb bevásárlóutcája az útikönyvek és az utazási ajánlók szerint, az elemzőként dolgozó David azonban másképp látja.

"Szörnyű az egész, és nincs ott semmi a temérdek, szuvenírrel teli fura üzleten kívül."

Maid Café és Shibuya, Tokió

Senki sem gondolja komolyan, hogy a szobalányos kávézóba ülne be enni egyet, mert az ételkínálatuk finoman fogalmazva is átlagos.

"A mindig nyüzsgő Shibuya meg csak egy kereszteződés" – állítja a szerkesztőként elhelyezkedett Rina.

Pattaya, Thaiföld

"Thaiföldön számos csodaszép tengerpart van, Pattaya nem tartozik közéjük" – mondja a vezető banki pozíciót betöltő Aunyawee.

"Mi, helyiek nem is igazán szeretjük, de valamiért az országba érkezők mindig Pattayát választják, ha tengerparti vakációban gondolkodnak."

Marina Sands Bay, Szingapúr

Jobb elkerülni Chee Seng szerint, mert sokkal több ott a turista, mint a helyi, az ételek pedig igen drágák.

Myeong-Dong, Szöul

Népszerű bevásárlónegyed, ennélfogva nemcsak a szöuliak, hanem a külföldiek is előszeretettel látogatják – vagyis zsúfolt. Sokkal jobb alternatíva Insa-Dong vagy Ikseon-Dong, ahol nem csupán a helyi termékek legjobbjaiból válogathatunk, hanem a gasztrokínálat is erős.

Technológiai és divatszempontból pedig Gangnam a legtrendibb környék – igen, az a Gangnam, ahonnan a bizonyos dal elindult, és ledózerolta a slágerlistákat. Íme a szöuli diák, In-Ho tanácsai.

London Eye, London

"Ne ülj fel a London Eye-ra! Túlárazott, és hosszú sort kell kiállni érte. A bécsihez hasonlóan a kilátása sem éppen világbajnok, és ha ez nem lenne elég, az ízléstelenség határát súrolva eladták a hivatalos nevét, ami immáron Coca-Cola London Eye."

A brit Business Insider munkatársa, Kieran nincs jó véleménnyel az óriáskerékről, sokkal inkább ajánlja helyette a szebb panorámát kínáló Sky Gardent.

Picadilly Circus, London

Kolléganője, Dina azt állítja, a Picadilly Circus London válasza a Times Squarre. Nem jó értelemben. Tele van turistákkal, túlméretezett reklámokkal, alacsony színvonalú éttermekkel és bárokkal.

Semmiféle régi vágású bája sincs.

Gozsdu udvar, Budapest

A zsúfoltság állandó vendég fővárosunk bulinegyedének gócpontjában is, úgyhogy a zenész Tamás szerint, aki el akarja kerülni a tömeget, annak semmiképp sem szabad betennie a lábát a Gozsduba.

Mi még annyit tennénk hozzá, hogy a nyári időszakban péntek és szombat esténként érdemes leginkább szkippelni a környéket.

Amszterdam, Hollandia

Igazi turistamágnes város, de már eljött az a pont, amikor a népszerűsége túlcsordult. Kicsit piszkos és túlzsúfolt hely, és bár akadnak szép látnivalói, de egyik sem nagy szám.

"Rotterdam, Hága vagy Utrecht szerintem sokkal vonzóbbak" – mondja a marketingmenedzser Michelle.

Keukenhof, Hollandia

Tavasszal egészen elképesztő színekben pompázik a hatalmas virágoskert, ebből tehát egyenesen következik, hogy hosszú ideig kell sorban állnunk, hogy egyáltalán bejussunk Keukenhofba. Ha sikerül, ebben az időszakban szinte egymást tapossák odabent a látogatók.

"Pedig Hollandiában minden sarkon lehet virágokban gyönyörködni" – vonja le a tanulságot a hollandiai Business Insider szerkesztősége.

Nelson Mandela szobra, Johannesburg

A Business Insider-nek Dél-Afrikában is van szerkesztősége, úgyhogy a Sandton City városrészben található szoborról is megmondták a magukét az ottani kollégák, amely szerintük a fura arányai miatt nem lett a helyiek kedvence, és a város fontos látnivalói közé se sorolható.

Bármi, ami Kafkához köthető Prágában

Nagyon sok turista azért érkezik Prágába, hogy többet tudjon meg a világhírű íróról, pedig valójában alig ismerik ott. Németül beszélt, soha egy sort sem írt le cseh nyelven, a cseh tankönyvek is csak keveset említik.

Az adatelemző Anezkának elhihetjük.

Ez is érdekelhet:

Itt az idő elengedni Barcelonát és társait – Tíz pompás város, ahol nincs tömeg

Lassan felejtsük el Romát, Párizst, és Amszterdamot, hogy élvezni is tudjuk a külföldön csatangolás és a felfedezés örömeit.

Práter | szöul | budapest | London Eye | Casa di Giulietta

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom