Szép kezdeményezés!
Az Eurostar bejelentette, hogy egy környezetvédelmi szervezettel együttműködve segít csökkenteni a vonatozások karbonkibocsátását.
A nagysebességű vasúti szolgáltatás – amely az Egyesült Királyságot köti össze a kontinens bizonyos célállomásaival –, a Trees4Travellel partnerségben lehetőséget kínál az utasoknak arra, hogy útjuk lefoglalásakor egyúttal elültessenek egy fát is. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az Eurostar for Business üzleti utazási platformon keresztül jegyet vásárlók három font (kb. 1400 forint) felárat fizethetnek, amelyből egy fa ültetését finanszírozzák. A vasúttársaság azt is vállalta, hogy minden adományt kiegészít.
A facsemetéket a fejlődő országokban (mint például Haitiben) zajló erdőtelepítési projekt keretében ülteti a Trees4Travel csoport. A cél az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség helyreállítása, valamint a foglalkoztatás révén az őslakos közösségek támogatása.
Az ehhez hasonló programok korábban több kritikát is kaptak már, mondván a vállalatok csak a divatot követve próbálnak megfelelni a környezettudatosságnak. Az ilyen projektek esetleg olyan fák telepítését eredményezhetik, amelyek nem illenek az adott környezetbe, vagy olyan monokultúrás erdőket hozhatnak létre, melyekből hiányzik a biológiai sokféleség. A faültetési programoknak a meglévő ökoszisztéma és a folyamatban részt vevő közösségek javát kell szolgálniuk és persze az is fontos, hogy biztosítsák a fák gondozását az elkövetkező években.
Az Eurostar az üzleti ügyfeleinek egyre növekvő igényét igyekszik kielégíteni azzal, hogy több környezetbarát utazási kezdeményezéseket szorgalmaz. "Büszkék vagyunk rá, hogy az Egyesült Királyság és a kontinens közötti utazás zöldebb alternatívájátjelentjük, ezzel együtt pedig elkötelezettek vagyunk a környezetre gyakorolt hatásunk csökkentése mellett is" – mondta Paul Brindley, az Eurostar értékesítési és forgalmazási részlegének vezetője.
Az Alpok hegyeitől kezdve a kristálytiszta tavakon át a napsütötte Földközi-tenger partvidékéig Olaszország a hatalmas, gyönyörű kontrasztok országa. És mindez most minden eddiginél könnyebben elérhető, köszönhetően annak az új, nagysebességű vonatnak, amely az ország északnyugati részén fekvő Genovát köti össze a déli gyöngyszem Nápollyal.
(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)
zöld | környezetbarát | jegy | uratás | eurorstar | faültetés
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!