Close
Egyvalaki van Belgiumban, akire nem vonatkoznak a karanténszabályok

Egyvalaki van Belgiumban, akire nem vonatkoznak a karanténszabályok

Európa-szerte emberek milliói kénytelenek korlátozások alatt élni az életüket a koronavírus-járvány második hullámának idején. Belgiumban azonban a hatóságok úgy határoztak, hogy egy munkavállaló mentesülhet a kötelezettségek alól.

Ez a személy pedig nem más, mint a Mikulás.

Frank Vandenbroucke, az ország egészségügyi minisztere levelet írt a Mikulásnak, és biztosította őt afelől, hogy a karanténszabályok rá nem vonatkoznak, az ajándékokat nyugodtan szét tudja majd osztani.

A belga hagyományok szerint a gyerekek december 6-án reggel felébrednek, és máris rohannak, hogy megnézzék, mit hozott nekik Szent Miklós, vagy ahogy a flamand nyelvterületen ismerik, Sinterklaas.

Az ország egyes részein a piros ruhás munkavállaló hajóval érkezik meg Spanyolországból, és december 5-én este szállítja ki az ajándékokat. Csakhogy a belgiumi beutazási szabályok értelmében Spanyolország vörös listán szerepel, vagyis a Mikulásra egyből néhány napos karantén várna, amint kiköt a belga partoknál.

“Tisztában vagyunk vele, hogy nincs veszíteni időd, és minden percre szükséged van ahhoz, hogy eljuttasd a gyerekekhez az ajándékokat, ezért úgy döntöttünk, kivételt teszünk veled” – olvasható a Le Soir magazinban francia nyelven megjelent nyílt levélben.

A karantént tehát megússza, ellenben a többi szabály alól nem kap felmentést: tartania kell a távolságot, és az ajándékok átadáskor a maszkviselésről sem szabad elfeledkeznie.

Levelében a miniszter megemlítette az ebben a nehéz helyzetben elképesztően bátran viselkedő belga gyerekeket is. Szerinte valamennyien hősök, akik minden eddiginél jobban megérdemlik az ajándékot, úgyhogy most az egyszer a Mikulásnak nem kell ellenőriznie őket a vaskos füzetében.

Nem a Mikulás egyébként az egyetlen a világon, aki felmentést kapott az idei Covid–19-cel kapcsolatos korlátozások alól: áprilisban az új-zélandi miniszterelnök a Fogtündérnek és a húsvéti nyuszinak adott hasonló jellegű engedményt.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: CNN, fotók: Unsplash, Pixabay)

hagyomány | mikulás | egyvalaki | szabály | karantén

FOLYTASD EZZEL

Így csobbanhatsz idegenek medencéiben Amerikában

Ebben az egyszerű, de imádnivaló látványban már két éve nem volt részünk

Rendeld meg a Roadster magazin 8. számát!
Friss, 200 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas melléklettel egészítettük ki, amelyben 33 kihagyhatatlan hazai élményt ajánlunk a nyárra. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom