Ha már a szauna és az alkohol sem segít, akkor halott vagy – Így szaunáznak a finnek

Finnországban mindenki szaunázik. Finnországban egy mondás szerint, ha az alkohol és a szaunázás sem segít, akkor a beteg meg fog halni. Finnországban nem értik, külföldön miért tulajdonítanak akkora jelentőséget a gőzben aszalódásnak, mert náluk annyira a mindennapok része, mint Magyarországon a panaszkodás. A szaunázás a közhiedelemmel ellentétben azonban nem Finnország vívmánya.

Hanem valamelyik vándorló északi népcsoporté. A nomádok eredetileg mosakodásra, fürdésre és amolyan hütte-elődként melegedésre építettek szaunákat: gödröt ástak a földbe, amibe tüzet raktak, és felülről befedték. A magas hőfokú bódék tisztasága lehetővé tette a betegek ápolását is, ezért a szauna egyre fontosabb szerepet játszott a közösségek életében.

A közép-amerikai indiánok szintén rájöttek a jótékony hatására: a törzsi papok izzasztással gyógyították a betegeket az agyagtéglából épített "izzasztó kunyhóban", ahol a gőzt egy felhevített kő hideg vízzel való lelocsolásával nyerték.

A finn szauna nagyjából kétezer éves múlttal bír, bár az első írásos emlékek alapján úgy ezer esztendőt kell visszalapoznunk, hogy konkrét feljegyzést találjunk. A finn törzsek Mongólia felől érkeztek mai lakóhelyükre, és azért építették a szaunát, mert másképp nem tudták volna elviselni a hideget. A szauna kifejezés eredete a "savu" (füst) szóból ered.

A feljegyzések szerint meztelen emberek ütögették magukat faággal, hogy azután jól leöntsék a testüket hideg vízzel. Mindez a szívélyes vendéglátás részének számított, ugyanis a széles üdvözlő mosollyal megérkező, mit sem sejtő idegent bevezették a nagyjából száz fokra felfűtött helyiségbe, ahol levetkőzhetett, és a megbecsülés jeléül rendesen megcsapkodták nyírfavesszővel.

Nincs rá egyértelmű bizonyíték, hogy a vesszőzés a finnek műve. Azért nevezhetjük őket a szaunakultúra meghonosítójának, mert ennek a manapság bizarrnak tűnő szokásnak náluk maradt meg leginkább az ősi hagyománya.

A finn szaunafürdőt hajdani formájában a földbe építették, fabéléssel, tetővel és dúcolással, füstelvezetés céljára szolgáló kéményt viszont nem eszkábáltak hozzá. A föld- vagy füstszauna mégis tökéletesen bevált, mert a föld hőszigetelő képessége folytán a fürdőtér kitűnő melegkondenzátornak bizonyult, és egyszeri felmelegítéssel is napokig megtartotta a forró levegőt, a gyantás fenyőfa illata a forró levegővel összekeveredve pedig kellemes aromát biztosított. Ennek a szaunakutató orvosok – merthogy ilyenek is vannak – baktériumölő hatást tulajdonítottak.

Funkciójukat tekintve a fülkék sokféle feladatot elláttak, például használták mosókonyhaként, vallási szertartások helyszínének (megtisztulás), tároltak benne húst, illetve megesett, hogy az asszonyok itt hozták világra gyermeküket. A forró kövek vízzel történő locsolása mágikus varázslatra emlékeztette őket, az ilyenkor keletkező gőzt szellemnek nevezték.

Egészen a 20. század elejéig a mai szemmel kissé nehézkes füstszauna (mökki) volt használatban. Befűtése nagyon sok időt vett igénybe, csak a tűz kialvása után lehetett izzadni benne, tisztán tartani sem volt könnyű, és hát tűzvédelmi szempontból se kapott kitűnő osztályzatot. Néhány évtizeddel később az iparosodásnak köszönhetően megjelentek a városokban a közszaunák, melyek tetején már kémények vezették ki a füstöt.

A közös izzadást egyébként erkölcsileg sokáig elfogadhatatlannak tartották Európa-szerte. Az 1936-os berlini olimpiát követően – ahol a finn sportolók az eredményességük érdekében szaunát építettek az olimpiai faluban – figyeltek fel rá a kiváló teljesítmény és a szaunázás összefüggését vizsgáló orvosok.

Nem kis része volt ebben Paavo Nurminak, a legendás finn futónak, aki többek között a szauna állóképesség-növelő hatásának köszönhetően tudta uralni a futóvilágot, ezért a század közepétől rögtön megnőtt az érdeklődés a szaunázás iránt.

 

Természetesen Magyarország sem maradt ki a gőzszórásból. Az Egészségpolitikai Társaság lapjában Péchy Horváth Rezső cikket írt a híres finn fürdőről. Ismerteti Irányi Jenő orvosőrnagy előadását, és bemutatja az olvasóknak, milyen a szauna:

"A kis faházban három órán át nyírfával fűtik a kályhát, hogy a szoba hőmérséklete 60-70 fokra emelkedjék. A szoba közepén gránitkőrakás van, amely a nagy hőségtől áttüzesedik. A fürdőzők tíz percig izzasztják magukat fekve vagy ülő helyzetben. Azután kevés vizet öntenek a kőrakásra, mire a szobát gőz tölti meg. Ekkor a fürdőzök vízbe áztatott lombos nyírfavesszővel virgácsolják magukat. Langyos lemosás után megismétlik az egészet. Utána az átmelegedett testet lehűtik: nyáron a tóban úsznak, télen pedig a hóban hemperegnek, vagy hólabdáznak. A fürdést a híres finn masszázs fejezi be és hosszabb pihenés. A szaunázással érik el a finnek azt az edzést, amelyre a téli betegségek leküzdésére szükségük van. A hideg éghajlat viszontagságait egyelőre a szaunázás teszi elviselhetővé. Felmerül a kérdés, van-e szükség nálunk is szaunákra. Felbecsülhetetlen érték a szauna, főleg a szellemi munkát végző emberek egyoldalú életkörülményei mellett, amelyből a nap és víz sokszor teljesen hiányzik. A fizikai munkások és sportolók felüdülésüket a szaunával érhetik el legkönnyebben és leggyorsabban. Mivel azonban reumagyógyfürdőnk bőségesen van, nálunk a szauna minden valószínűség szerint nem fog olyan nagy tért hódítani, mint északon."

Napjaink Finnországában az újszülött gyerekektől kezdve a nagyszülőkig mindenki szaunázik, gyakorlatilag minden háztartásra jut egy kályhával, dézsával, kővel és kanállal felpumpált szauna. A vidéki házakban vagy nyaralókban általában nyírfafűtéses, a városi lakásokban, fürdőkben elektromos üzemű, falambériával kialakított, fürdőszobából nyíló kis helyiség. A talán legnépszerűbbnek számító tömörfa szaunák téglalap keresztmetszetű lucfenyő gerendákból épülnek, az ajtókat biztonsági üvegbetéttel látják el, a padok pedig trópusi abachi fából készülnek. A hagyományos finn szauna mellett többféle változat terjedt el a nagyvilágban: a már ismert füstszauna, a véletlen folytán felfedezett infraszauna, és a legújabb hóbortnak számító mobil szaunák mindenhol tarolnak.

Hogy ez mennyire van így, egyáltalán milyenek a finnek szaunázási szokásai, arról a Finnországban élő Tamás mesél:

"Mindennapi szaunázásnak nem nevezném az itteni metódust. Nem igazán van már olyan, aki mindennap szaunázna, maximum hetente többször ül be izzadni. Azt megerősítem, hogy a kicsi gyerekek is szaunáznak, nincs semmilyen tiltás, tizenhárom-tizennégy éves kortól pedig úgy használják, mint a felnőttek. Az időtartamot illetően mindenki érzéssel szaunázik: ha úgy érzi, hogy sokat van bent, kijön, ha nem bírja a meleget, kijön, és általában este veszik igénybe. Tényleg mindenhol megtalálható, legyen az családi ház, társasház vagy iroda. A társasházakban előfordulnak saját szaunás lakások, az emeletes házakban közös szaunák találhatóak: ez utóbbi úgy működik, hogy minden lakásnak lehetősége nyílik saját szaunaidőt bérelni. Ahol például én laktam, péntekre és szombatra kaptam időpontot, ilyenkor óránként váltották egymást a családok.

Talán meglepően hangzik – bár a finneket ismerve annyira azért mégsem –, hogy néhány kocsmában is tudsz szaunázni.

Nehéz megmagyarázni, miért szeretik ennyire, de szerintem nem is lehet. Így nőttek fel, ez egy tradíció. Van egyébként egy karácsonyi hagyomány is, amit meséltek: reggel együtt szaunázik a család, hogy tisztán kezdjék az ünnepeket."

Maga a szaunázás nem csupán a gőzkamrában való izzadtságcsepp-gyűjtést jelenti, hanem hozzátartozik a hideg fürdő és a zuhanyozás is. Telente a finn emberek, amint kijönnek a szaunából, meghemperegnek a hóban, vagy lyukat vágnak a jeges tóba és beleugranak a vízbe, majd gyorsan visszaszaladnak a melegbe – ez a hőfokváltozás edzi a bőrt, élénkíti a testet, erősíti az immunrendszert. A szaunázás azért is más, mint a gőzfürdőzés, mert itt különböző illóolajokat is lehet párologtatni, melyek szintén jótékony hatással vannak a szervezetünkre.

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

 

szauna | szaunázás | finnország | történet