Egyetlen pofonegyszerű trükk és többé nem kell bajlódni a fokhagymapucolással

A fokhagyma az egyik legfontosabb fűszerünk, intenzív ízvilága miatt számos húsos és zöldséges fogásban is használjuk. Erőteljes illatanyagai azonban könnyen átragadnak a kezünkre, vékony, papírszerű héjának eltávolítása pedig gyakran nehézségeket okoz. Van azonban egy igazán egyszerű praktika, amivel felgyorsíthatjuk a fokhagyma pucolását.

Csak egyetlen befőttesüvegre van szükség a trükkhöz. A folyamat ugyanis ennyiből áll: tedd a fokhagymagerezdeket egy üvegbe, szorosan zárd rá a fedelét és rázd erőteljesen harminc másodpercig. Az idő elteltével

a héj nagy része teljesen leválik a gerezdekről, amiket így azonnal zúzhatunk vagy apríthatunk.

A praktikát a szakemberek is kipróbálták, Kierin Baldwin, az Institute of Culinary Education szakácsoktatója szerint is remekül működik. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a konyhai munka során a fokhagymagerezdeket gyakran két kis serpenyő között dörzsölik össze, így szintén könnyen hámozhatóvá válik.

Nem ez az egyetlen élelmiszer, ami befőttes üvegben könnyedén megpucolható. Sokan hasonlóan járnak el a főtt tojásokkal is.

(Forrás: The Daily Meal, fotók: Getty)

praktika | konyhai trükk | konyhai praktika | tipp | trükk

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom