A Central Park óta nem épült ekkora park New York-ban

A Hudson River Parkon belül található az újonnan megnyitott Gansevoort-félsziget, amelyre ezerkétszáz tonna homokot hoztak egy New Jersey-ben található bányából.

A strandhangulatot párásító állomások, napernyők és Adirondack-stílusú kerti székek fokozzák, de úszni a folyó szennyezettsége miatt sajnos nem lehet.

A Gansevoort Street és a Little West 12th St. között, a Whitney Museum of American Art épületével szemben található, vízbe nyúló terület korábban a városi hulladékkezelő depója volt, most azonban megkapta méltó funkcióját, mint a város egyik legjobb elhelyezkedésű helyszíne.

Mint Kathy Hochul, az állam kormányzója a megnyitón elmondta,

a Central Park óta ez a legnagyobb park, amely a városban épült, és egy elhagyatott, elfeledett helyszínt sikerült úgy átalakítani, hogy találkozóhelye legyen a világ minden tájáról érkező embereknek.

A Gansevoort-félsziget azért is különleges, mert szilárd talajra épült, nem pedig mólóra, mint sok más folyóparti park. Az első tervei már 2019-ben megszülettek, és magukban foglaltak egy sétányt, piknikezőhelyet, helyspecifikus installációt és egy sós mocsarat is, ami Manhattanben az első.

Emellett őshonos fűfélék és más növények, süllyesztett korallgömbök és húszmillió osztrigát tartalmazó kosarak gondoskodnak arról, hogy a félsziget ökológiailag is megállja a helyét.

Manhattant elsősorban talán drága és fényűző lakásairól ismerjük, de tartogat néhány váratlan meglepetést is.

(Forrás: Travel and Leisure, képek: Hudson River Park)

park | new york | strand | Hudson River Park | Gansevoort-félsziget

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom