Close
Egy bohém borász, aki megmutatná a világnak, milyenek a boraink – Gilvesy Róbert-portré

Egy bohém borász, aki megmutatná a világnak, milyenek a boraink – Gilvesy Róbert-portré

Élt Kanadában, Párizsban és Budapesten, de folyton hiányzott neki a természet. A Szent György-hegy egyik meghatározó szereplőjeként jelentős érdemei vannak abban, hogy a Káli-medence mára egy rendkívül nyüzsgő, jó borokkal és jó ételekkel teli hely lett. 

Gilvesy Róbert Kanadában töltötte gyerekkorát, a Nagy-tavak vidékén, nagyszülei dohányültetvényén. A friss dohány illata meghatározó élményként hatott rá, mint ahogyan a magyar konyha is. Nagymamája tudniillik remekül főzött, Róbert gyerekkorában pedig azt sem tudta, hogy a magyar konyhán kívül más is létezik.

Róbert nagyszülei a gazdasági világválság elől menekülve kötöttek ki Kanadában. Anyai nagymamája Somogy megyéből, nagypapája Erdélyből érkezett. Egymástól függetlenül kerültek Kanadába, s később az ottani magyar közösségben találtak egymásra. Róbert a nagyszülők által alapított kanadai farmon nőtt föl, így elmondhatjuk: a föld volt a játszótere. A nagyszülők után a szülei vették át az ültetvényt.

– “Volt egy pótapám a birtokon. Ő volt az édesapám belga »menedzsere«, Albert. Állandóan nála lógtunk, mert remek meséket adott elő. Rengeteg magyar is dolgozott a farmunkon, mert sokan kijöttek és munkát kerestek, aztán az édesapám birtokán kötöttek ki. Volt egy idős úr is, aki a szárított dohányt akasztgatta fel, és mindennap hozott magával egy üveg fehér bort a munkába. Csodálkozva figyeltem, milyen szép szabályosan fogy el. Délre a fele, a délután végére pedig szépen az egész” – idézi fel Róbert a gyerekkori emlékeket.

Kicsit szégyenkezve, de bevallja, hogy belekóstolt abba a borba. És azt mondja, nem volt túl jó.

A farmon töltött csodálatos időszakot követően Torontóba ment, hogy építészmérnöknek és statikai mérnöknek tanuljon, mert vonzotta a kreatív, kétkezi munka, az alkotás. A termőföld és a szőlő, no meg a jó fehérbor közelébe később került.

A kilencvenes évek elején egy gazdasági válság azonban az építőipart érintette elsőként, így hát Róbert úgy döntött, visszatér Magyarországra, hogy megnézze azt a vidéket, ahonnan származik. Élt már korábban Európában (fél évet Párizsban), ahol szintén építészként dolgozott. Tetszett neki az öreg kontinens. – “Világot akartam látni és kíváncsi voltam Európára, de aztán rájöttem, hogy Párizs nekem túl nagy. Hiányzott a természet.”

Párizsból ugyan még visszatért Kanadába, de a magyarországi látogatás erősebb szálakat mozgatott meg. A rendszerváltás utáni Budapesten egy izgalmas és vibráló világban találta magát.

– “A rendszerváltás utáni időszak remekül telt. Sok volt a fiatal és rengeteget buliztunk. Annyi pénzt tudtam keresni, hogy megéljek belőle, és sok barátom is lett. Kerestünk új üzleteket, és felépítettünk egy dokumentumok archiválásával foglakozó céget.” Ez lett a Docku Guard, amit végül 2004-ben adott el.

Eleinte az akkori ferihegyi terminál építésén dolgozott, aztán betársult egy amerikai–magyar építészirodához. Egy amerikai építésznő mutatta meg neki a Káli-medencét és azt a bizonyos romos, 18. századbeli Eszterházy-présházat, amelyen később a Gilvesy Pincészet felépül. A világlátott Róbertet szinte megdöbbentette a táj szépsége. 1993-ban látta először meg a pince romos maradványait, amit egy évre rá meg is vett.

– “Nem volt kérdés. Tudtam, hogy meg kell vennem. Isteni helyen állt a ház, vagyis a romjai. Majdnem száznyolcvan fokos panorámát nyújt, ami egy hihetetlen szimmetriaérzés. És ez a szimmetria mesterséges, szokatlannak mondható dolog arrafelé. Épp ezért hat ennyire erősen” – meséli az érzést, amit csak egy építész érezhet. És azt, hogyan hozta vissza a szíve arra a földre, ahonnan származott, és hogyan találta meg végül az otthonát.

Évekig nem tudtak hozzányúlni a romokhoz és megkezdeni a felújításokat, de feleségével lejártak a birtokra kempingezni. Egy ősrégi, százéves tűzhelyen főztek, a kútról hordták a vizet. Jó egy évtized múltán, 2007-ben vágtak csak bele a felújításba. Róbert aztán hamarosan megvette az első rajnai-rizling szőlőültevényt is – ez volt a híres Tarányi-dűlő, ami ma már negyvenöt éves.

Akkor még nem készített bort, hanem eladta a szőlőt. Viszont már tudatosan készült arra, hogy egyszer bora is lesz. – “Jártam egy mentorhoz Ausztriába, és tőle tanultam meg a borászat alapjait. Közben találtam egy fiatal borászt, Ruppert Mártont, és elkezdtük tervezni azt, hogy mit szeretnénk.”

Mára már a Tarányi-dűlő mellett tizenhét hektáron gazdálkodnak, az első évjárat 2012-ben született meg. Gilvesy Róbert az organikus borkészítés mellett döntött az alacsony beavatkozás híveként. – “Az organikus bor azt jelenti, hogy a szőlő organikus és egészséges, illetve, hogy a föld is egészséges.”

Róbert szerint emberi beavatkozás nélkül nem lehet jó bort készíteni, de a pincéjében a minimalista szemlélet uralkodik. – “Kis mértékben kontrolláljuk és persze irányítjuk is az erjedés folyamatát, de hagyjuk, hogy a természet elvégezze a maga munkáját. Ez általában a spontán erjedés alkalmazását, valamint magyar tölgyfahordók használatát jelenti, melyek fontos szerepet töltenek be a bor életében.

Egy igazán jó évjárat onnan ismerszik meg, hogy a borásznak kevés munkája akad a pincében, mert a természet átveszi helyette az irányítást.”

Arra a kérdésére, hogy melyik a kedvenc bora, szintén kérdéssel válaszol. – “Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy melyik a kedvenc gyereked? Nincsen ilyen. Nagyon szeretem a rajnai rizlinget például. De most bontottunk ki egy 2013-as bohém cuvée-t, ami szintén nagyon kedvelek.”

A Bohém Légyottot a Bohém cuvée születésének évében rendezték először. Ez egy kétnapos, rendkívül népszerű fesztivál, ahol a borkóstolás, a csillaghullásos vacsora és a koncertek mellett a világ minden tájáról érkező borászok tartanak előadásokat. A témák többsége természetesen a vulkanikus borok körül forog, ami Róbertnek azért is fontos, mert szívén viseli a magyar borok sorsát a világban, és szerinte szükség van arra, hogy valamilyen formában hírét vigyék a magyar boroknak, mert szerinte rosszul kommunikálják azokat.

Róbert azért hozta létre a  Volcanic Wines of Pannonia egyesületet, hogy jobb reklámot adjanak külföldön a magyar bornak, mint ami jelenleg tapasztalható. – “Nem jó a magyar bor marketingje külföldön. Amit régen elrontottak, azt nem igazán sikerült még helyrehozni. Az Egri Bikavér marketingje például rossz volt: a magyar borok – ha voltak egyáltalán – mindig az alsó polcokon kötöttek ki. Most már jobb a helyzet, mert több Michelin-csillagos étteremben vannak hazai borok. Ez a legjobb módszer a boraink népszerűsítésére, mert egy átlag fogyasztó nem fog a boltba besétálva magyar bort kérni Amerikában, hiszen ott inkább az olasz, a francia és az osztrák palackok népszerűek. Ezért össze kell fogni, szükség van egy közös marketingarculatra.

Egy-egy borász egy-egy étteremben tud eredményeket elérni, de komolyabb sikert csak együtt tudunk kiharcolni.

A vulkanikus bor csupán egy kifejezés, egy gyűjtőnév, amelynek segítségével az összes magyar vulkanikus területen termett és ennek hatásait tükröző bort egy közös zászló alá lehet gyűjteni, és meg lehetne mutatni a világnak, hogy milyen boraink vannak.”

Hogy mitől különleges a vulkanikus talajon termelt bor, azt mondja, benne van az umami, azaz az ötödik íz.

Az umami tulajdonképpen egy aminosav, az L-glutamát íze. Ez önmagában nem létezhet, de más ízmolekulákkal, így például a borban lévő ásványi anyagokkal társulva, fokozza azok intenzitását és az ízlelőbimbóra gyakorolt hatását.

Próbálkoznak vörösborral is, bár már 2010-ben volt egy közös cabernet franc-juk a köveskáli Szabó Gyulával, és a kínálatukban most is van kékfrankos Ruppert Márton birtokáról, sőt, a 2017-es évjáratból kékfrankos rosé is, de a terv az, hogy saját kék szőlőjük lesz. És saját vörösboruk, mert ahogy mondja, illene, hogy az is legyen már. Bár most nem dolgozik építészként, mégis töri a fejét valamin. Nemesgulácson építené meg a kinőtt feldolgozó utódját.

Róbert a Szent György-hegy kétségkívül egyik meghatározó szereplője, jelentős érdemei vannak abban, hogy a magyar borászatnak híre ment, és a Káli-medence ma egy rendkívül pezsgő, kultúrával, jó borokkal és jó ételekkel, továbbá szerethető emberekkel teli, hol nyüzsgő, hol csendesebb bohém hely lett. Valami olyasmi hangulatot teremtettek, mint ami Róbertet a rendszerváltás után megfoghatta Budapesten.

És ha jól értettem, épp ez volt a céljuk: egy szerethető, kulturált helyet létrehozni, ahol jó élni, ahol jó lenni.

(Fotók: Molnár Anikó, Miknyóczki Dóri)

Close