Három Google Earth-funkció, ami könnyen függőséget okozhat

A Google három dimenziós térképével remekül megtervezhetjük a túraútvonalainkat, és azt, hogy mi mindent nézzünk meg a nyaralás alatt, azonban ez korántsem minden, amit az alkalmazás tartogathat az utazóknak.

Az elmúlt négy évtized változásai

Tavaly áprilisban a Google Earth 2017 óta nem látott méretű frissítést kapott, amikor az idő is hozzáadódott az eddig perspektívákhoz.

A térkép Timelapse funkciójához huszonnégymillió, az elmúlt harminchét évben keletkezett műholdfelvételt összesítettek,

hogy tanúi lehessünk, hogyan változott a bolygó az elmúlt közel négy évtized alatt, egy olyan időszakban, amikor minden eddiginél nagyobb és gyorsabb átalakulásokat láthattunk. Ha egy bizonyos hely történetére vagyunk kíváncsiak, azt a keresőbe írhatjuk be.

Virtuális túrák

A Timelapse ugyanakkor Google Earth-t megnyitva is elérhető az Utazó fülben, vagyis a kormánykerék ikonra kattintva, ahol többek között tematikus összeállításokat is találunk a témában, például arról, hogy hogyan változtak az erdők, a megújulú energiaforrások méretei vagy Tokió hőmérséklete. Ebben az ablakban ugyanakkor virtuális túrákat is tehetünk a világ legszebb természeti helyszíneire és számos izgalmas városába.

Kvízek és nyomozós játékok

A játékok fülben többek között olyan tematikus kvízeket találunk, mint az állathang-felismerés, a régészeti területek vagy az ételek termőhelyének ismerete, de egy bizonyos Carmen Sandiego segítségével például Tutanhamon maszkja vagy a Kreml kulcsai után is nyomozásra indulhatunk a világ körül.

Ez a térkép, amely hegyekként ábrázolja a nagyvárosokat, szintén a Google Earth segítségével készült, itt pedig azt láthatjuk, hogyan jött létre a fotó, ami megváltoztatta a képünket a Földről.

(Forrás: Google, képek: Unsplash, Wikimedia Commons)

játék | földrajz | virtuális túra | nyaralástervezés | látnivalók

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom