A Google Térkép mostantól nemcsak a leggyorsabb, de a legüzemanyag-takarékosabb útvonalat is megjeleníti.
Az új funkció Magyarországgal együtt közel negyven európai országban válik elérhetővé szerdától, korábban már az Egyesült Államokban, Kanadában és Németországban vezették be. A funkció úgy tűnik, tényleg hatékony, mert
indulása óta mintegy félmillió tonna szén-dioxiddal került kevesebb a légkörbe, ami egyenértékű azzal, mintha százezer autót kivontak volna a forgalomból.
Az alkalmazás az ideális útvonal kiválasztásánál a motor típusát is figyelembe veszi, az üzemanyag-megtakarítás ugyanis ettől függően is változhat. A dízelmotorok például általában nagyobb sebességnél hatékonyabbak, mint a benzin- vagy gázmotorok, míg a hibrid és elektromos járművek jobban teljesítenek a lassabb, városi forgalomban.
A technológia megvalósulása az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma Nemzeti Megújuló Energia Laboratóriumának (NREL) és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatainak köszönhetően vált lehetővé.
Ezen adatok és a Google Térkép vezetési trendjei segítségével a Google gépi tanulási modelleket fejlesztett, amelyeket az adott régióban legnépszerűbb motortípusokra szabtak.
A fenntarhatóság jegyében az alkalmazás egyebek mellett jelzi az elektromos töltőállomásokat, illetve mostantól a korábbinál jóval több kerékpáros útvonalról is kérhetünk információkat. Emellett a világ több mint ötszáz városában jelzi a közeli kerékpár- és robogómegosztó pontokat.
Az újítás mellett a Google Térkép más, érdekes funkcióinak is hasznát vehetjük alkalomadtán.
(Forrás: MTI, képek: Unsplash)
spórolás | környezetbarát | google térkép | üzemanyag | benzin
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!