Egy volt légikísérő névtelenségbe burkolózva árulta el.
A légiutas-kísérők nemcsak azért dolgoznak, hogy az utasok kényelmét szolgálják a repülés során, hanem kiemelt feladatuk közé tartozik az is, hogy több száz ember biztonságban legyen odafönt.
Az utasok többnyire udvariasan viselkednek a fedélzeten, de akadnak kivételek. Nagyon ritkán alkalmazzák ugyan, de egy ex légiutas-kísérő elárulta, létezik egy bizonyos módszerük, amivel vissza szoktak vágni a kiemelkedően goromba utasoknak.
Fontos észrevétel ezzel kapcsolatban, hogy a légitársaságok ezt nagyrészt elítélik.
A személyzet megszólaló tagja névtelen maradt, és azt sem lehet tudni, melyik légitársaságnak vagy milyen pozícióban dolgozott. A korábbi légiutas-kísérő egy Reddit-bejegyzésben árulta el az utaskísérők "piszkos kis titkainak" szentelt sub-on, hogy néha megzavarják a fedélzeti szórakoztatást.
Ezt írta: "Régebben légiutas-kísérőként dolgoztam, és amikor valaki nagyon durva volt, egyszerűen odamentem a számítógéphez, amivel a fedélzeti tv-képernyőket kontrolláltuk és átállítgattam az övét, hogy ne tudja megnézni a filmet. Nagyon kicsinyes voltam, tudom."
Természetesen rendkívül kicsi a valószínűsége annak, hogy a személyzet valamelyik tagja ilyesmire "vetemedik".
Az utazás, mint tudjuk, szélesebb látókört biztosít a világról, egyben alkalmazkodást is igényel. Utóbbi azt jelenti, hogy indulás előtt ajánlott utánanézni a helyi kulturális normáknak, az éttermi etikettnek és a nyelvnek. Az alábbi bosszantó szokásokat pedig mindenképp javasolt ejteni.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
titok | légiutas-kísérők | goromba | utasok | repülés | bosszú
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Figyelmeztet a Ryanair, ez a 7 repülőtér nincs kész a nyári rohamra
Erre gondolnak valójában a légiutas-kísérők, amikor azt mondják, kék szoba
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
