Veszélybe került a népszerű üditő a szudáni konfliktus miatt

A szénsavas üdítőitaloktól kezdve az édességeken át a kozmetikumokig rengeteg termék kulcsfontosságú összetevőjét elsősorban Szudánból lehet beszerezni.

Ez pedig nem más, mint a gumiarábikum, amelynek mintegy 70 százaléka az Afrika északi részét kelet-nyugati irányban a Szahara déli szélén átszelő Száhil öv akáciafáiból származik. Szudánban most a területet hadsereg és a félkatonai erők közötti harcok tépázzák.

Míg a kozmetikumokban és például a nyomdai termékekben könnyen helyettesíthető a gumiarábikum, addig a szénsavas italokban nincs alternatívája. Az összetevő porított formában a kóla fontos összetevője, emulgeálószerként és sűrítőanyagként alakítja az italok állagát.

A vállalatok a szudáni konfliktusoktól tartva már korábban elkezdték felhalmozni a készleteket, amelyek jelenleg három-hat hónapra elegendőek. De ha a harcok elhúzódnak, az hatással lehet a boltok üdítőkészleteire is.

A becslések szerint évente mintegy 120 ezer tonna gumiarábikumot termelnek, amelynek értéke körülbelül egymilliárd dollár. Most azonban a szudáni gumiarábikum kereskedelme leállt, és bár más országokból is beszerezhető az alapanyag, a legjobb minőségű Szudánban, Dél-Szudánban és Csádban terem.

A világ leghosszabb gyalogos útja Szudánon és Dél-Szudánon is keresztülvezet, de "békeidőben" sem ajánlott túrázni rajta.

(Forrás: Reuters/Yahoo News, képek: Getty Images)

üdítőital | üdítő | gumiarábikum | szudán | kóla

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom