A török tulajdonú Corendon Airlines az első európai légitársaság, amely ilyen szolgáltatást kínál, olyan nemzetközi cégeket követve, mint például az AirAsia.
Idén novembertől az Amszterdam és a karibi Curaçao szigete között közlekedő gépek elején kilencvenhárom ülőhelyet különítenek majd el a 16 éven felüli utasoknak.
A felnőttzónát falak és függönyök választják el a gép többi részétől, a helyekre 45 eurós felárért lehet jegyet foglalni, de lesz kilenc nagyobb lábtérrel rendelkező ülés is, amely plusz száz euróba kerül.
Mint a Corendon alapítója, Atilay Uslu elmondta, a gyermekmentes zóna célja, hogy „kedvezzen azoknak az utazóknak, akik extra nyugalmat keresnek repülésük során”.
Uslu szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a gyerekekkel utazó szülőknek kevésbé kell aggódniuk amiatt, ha a gyerekek egy kis zajt csapnak.
A cég egyébkként már több helyen kínál már csak felnőtteknek szóló szállodákat, köztük Curaçaón, Bodrumban és Ibizán.
A légitársaságok közül eddig az AirAsia X vezetett be hasonló, csendes zónának nevezett területeket a hosszú távú járatain, amelyeket 12 éves és idősebb utasok számára tartanak fenn, akárcsak szingapúri székhelyű fapadosnál, a Scootnál.
Úgy tűnik, az utazók lelkesednek az ötletért, egy Newsweek megbízásából végzett felmérésben ezerötszáz amerikai felnőttet kérdeztek meg, szeretnének-e gyermekmentes területeket látni a tömegközlekedési eszközökön, és csaknem hatvan százalék értett egyet azzal, hogy pozitív dolog lenne a csak felnőtteknek fenntartott zónák bevezetése a repülőgépeken és vonatokon.
Egyes felmérések szerint az internetes keresésekben ugyanakkor megnőtt a „gyermekbarát légitársaságokra” vonatkozó keresések száma, és az sem mindegy, hogyan utaznak a kicsik: az utaskísérők változást követelnek.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
repülő | légitársaság | repülés | Corendon | gyermekmentes
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!