Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.
Simone Quilici október 20-tól foglalja el a világ egyik legismertebb műemléke igazgatói székét.
Az építész és környezetmérnök az utóbbi hat évben a via Appia régészeti parkját vezette, és határozott elképzelései vannak, min szeretne megváltoztatni a Róma közepén álló Colosseum működésében.
A legfontosabb feladatként azt emelte ki, a Flavius-dinasztia 80-ban felavatott amfiteátruma ne puszta turistalátványosság legyen, hanem
nyissa meg kapuit a város lakosai és a kulturális események előtt is.
Elmondta, hogy a Colosseum tavaly tizennégy millió látogatót számlált, ami meghaladta a párizsi Louvre és az Eiffel-torony adatait, de szerinte
"a rómaiak nem mennek be a Colosseumba".
Úgy vélte, a tömegturizmus elriasztja azokat, akik nem akarnak órákat sorban állni, vagy nyugodtabb körülmények között akarják megnézni az amfiteátrumot.
A megoldás Simone Quilici szerint az lehet, ha a Colosseumot övező kerítés helyett szabadabb hozzáférést biztosítanak, több belépőkapu megnyitásával, valamint a tervek között szerepel egy új útvonal is, amely a Capitolium-dombjától, a Forum Romanumon át egyenesen a Colosseumba vezeti a látogatókat. Annál is inkább, mivel a Colosseum igazgatója hatáskörébe tartozik a Forum Romanum és a Palatinus-dombon álló császárpaloták alkotta régészeti park is.
Hozzátette, a turisták többsége két napra vagy egy hosszabb hétvégére érkezik Rómába, amibe csak a Colosseum fér bele kevés más látványossággal, így mindenki az amfiteátrumot rohamozza meg, megfeledkezve a város más ókori emlékeiről.
Simone Quilici a tervek között említette a Colosseum színpadának átalakítását, ami két évet vesz igénybe, és lehetővé teszi gladiátorjátékok, klasszikus és könnyűzenei koncertek rendezését. A fellépők között elsőként Stinget és Paul McCartneyt akarja meghívni.
Az igazgató bejelentette, hogy minőségi kulturális központtá kívánja átalakítani a Colosseumot, ezért száműzi az amfiteátrum előtt a turistákkal fotózkodó "álgladiátorokat", akiknek szerinte semmi köze a történelemhez.
A Colosseum az utóbbi években számos korábban nem látogatható részét nyitották meg a turisták előtt: 2021-re zárult a műemlék teljes restaurálása, helyreállították az aréna alatti szinteket, jelenleg pedig a Colosseum előtti tér újrakövezése zajlik. 2023-ban liftet szereltek fel, ami látogathatóvá tette a felsőbb emeleteket is, október 27-én pedig egy új folyosót nyitnak meg, amelyet Commodus császár építtetett magának páholya gyorsabb megközelítése érdekében.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
gladiátor | gladiátorjáték | colosseum | koncert | olaszország | róma
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Túl gyors, túl merész, mégis turisták ezrei zarándokolnak el ezért a liftért
Óriásit húz a Wizz Air, alighanem minden utas imádni fogja ezt az újítást
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


