Légiutas-kísérők elárulták, mik azok, amiket semmiképp sem szabad enni és inni a repülőn

Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben. 

Csapvíz (beleértve a kávét és a teát is)

"Soha nem ittam csapvizet" – mesélte Sue Fogwell, aki huszonkét évet töltött el a szakmában. "A kávét és a teát csapvízzel készítik, ami a repülőgép víztartályaiból származik".

A repülőgépek víztartályai köztudottan piszkosak. Egy korábbi vizsgálat keretében 158 repülőgépen vett minta szerint 13 százalékuk tartalmazott kólibaktériumot, kettő pedig veszélyes E. coli-szintet mutatott ki.

Ehelyett Fogwell azt javasolja, ha kávét szeretnénk, inkább vegyük meg a terminálon, vagy ha koffeinre van szükségünk, akkor kérjünk egy kólát.

Ne tévesszen meg senkit a vizes kancsó sem. "Néha előfordul, hogy kifogyunk a palackozott vízből. A turistaosztály italoskocsiján lévő kancsót is a víztartályból töltik fel. Válasszunk inkább szódavizet."

Gázkeltő hatású ételek

A légnyomás repülés közben változik – és ez jó dolog, mert segít kényelmesen lélegezni sokezer méter magasan, de a gyomrunknak is okozhat kellemetlenséget. A hét évet légikísérőként dolgozó Josephine Remo azt javasolja, kerüljük a felpuffasztó ételeket.

"A repülőn megzavarhatja a gyomrot a légnyomás változása. Ez különösen akkor igaz, ha hetente többször repülünk, akkor ugyanis már érezhető a különbség" – mondta Remo. "Emiatt mindig kerülöm az olyan ételek fogyasztását, amelyektől felpuffad a gyomrom és még jobban kitágul. Ilyen a hagyma, a kelkáposzta, a bab, a vörös hús, a lencse, a glutén és a brokkoli".  Az ételeken túl érdemes távol tartani magunkat a szénsavas italoktól is, amelyek szintén gyomorbántalmakhoz vezethetnek odafönt.

Bloody Mary

Tudjuk, hogy kedvenc, és mi is megírtuk, hogy bizonyítottan jobb íze van az égben. De. A nagyon magas nátriumtartalom miatt ajánlott kerülni.

Fogwell javaslata mögött a tudomány áll. A túl sok só fogyasztása puffadást és további kiszáradást is okozhat. Amikor ugyanis a sok nátrium kibillenti egyensúlyából a szervezetet és a veséket, a szervezet dehidratálttá válik és ebben az időszakban vizet von el a sejtjeiből. A több víz fogyasztása segít semlegesíteni a nátriumot és rehidratálni a sejteket. Szóval, ha semmiképp sem tudunk ellenállni a paradicsomos koktélnak, legalább arra ügyeljünk, hogy felváltva kortyolgassuk a vízzel.

A légiutas-kísérők mindig szolgálnak fel főtt ételt a hosszú távú járatokon. Gyakran jönnek azonban furcsa óhajok az utasoktól, a Plus Ultra légitársaságnál kabinfőnökként dolgozó Nerea González el is árulta a legbizarrabb eseteket, melyek az első osztályról érkeztek.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

ivás | ital | evés | repülő | fedélzet | rendelni

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés