Alighanem minden idők luxushajós utazása ez

Bizonyára sokan álmodunk arról, hogy egyszer mindent feladunk, mindent magunk mögött hagyunk és  jól megnézzük a világot. Remekül hangzik, de vélhetően drágának is. Van rá viszont egy kényelmes opció, immáron részletes tudnivalókkal.

A Life at Sea Cruises megnyitotta a foglalásokat az MV Gemini nevű hajójára, amely november 1-jén indul Isztambulból

és aztán nem kevesebb, mint három évig lesz úton.

Illusztráció

A 130 ezer mérföldes (kb. 209 ezer kilométeres) kalandra egy évre 30 ezer dollárért (kb. 10,7 millió forintért) árulnak jegyeket. Nem árt gyorsan átgondolni ezt a nem mindennapi lehetőséget és aztán hamar elintézni a papírokat, mert a hajó nem egész nyolc hónap múlva kilő a kikötőből.

És ha már kikötő, a társaság ígérete szerint 375 helyen horgonyoz le az úszó luxusváros, 135 országot és mind a hét kontinenst érintve.

Olyan ikonikus látnivalókhoz viszi el az utasait, mint a Rio de Janeiro-i Megváltó Krisztus szobra, az indiai Tádzs Mahal, a mexikói Chichen Itza, a gízai piramisok, a perui Machu Picchu, vagy éppen a kínai nagy fal, plusz összesen 103 trópusi szigetre is beillesztenek kirándulásokat a szervezők.

A hajó négyszáz kabinnal rendelkezik, és 1074 utas számára biztosít helyet.

Illusztráció

Az utazás jellegéből adódóan a Gemini a hagyományos tengerjáró hajó felszereltségén, éttermein és szórakozási lehetőségein túl távmunkahelyekkel is el lesz látva. A társaság teljes körű üzleti központot ígér tárgyalótermekkel, tizennégy irodával, üzleti könyvtárral és társalgóval. A hozzáférés ingyenes. Lesz még egy éjjel-nappal nyitva tartó kórház is, díjmentes orvosi vizitekkel.

– A távmunkában dolgozóknak összeköttetésre, megfelelő kényelemre és funkcionalitásra van szükségük a munkájuk elvégzéséhez – mondta Mikael Petterson, a Life at Sea Cruises ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy „nincs még egy olyan körutazás, amely ilyen rugalmasságot kínálna ügyfeleinek”.

Illusztráció

A munkán túlmenően rengeteg mindenre akad még lehetőség: ilyen például  a napozóterasz és úszómedence, wellness-központ, edző- és előadóterem, no meg persze a világkonyha legjava, ami az étkezési lehetőségeket illeti. A fedélzeten tánc- és zeneoktatók állnak rendelkezésre, sőt, az egyedül utazók számára még szingli-találkozók is szerveznek.

Illusztráció

A kiemelt programok között szerepel a brazíliai karácsony és az argentin újév. A hajó körbejárja Dél-Amerikát (egészen az Antarktiszig is elmegy), a Karib-tengert, megnézi Közép-Amerika mindkét partvidékét, majd Észak-Amerika nyugati felén haladva Hawaii-ra is eljut. Ázsiában Japán (tizenkét megállóval), Dél-Korea (beleértve Jeju szigetét) és Kína tartozik a kiemelt állomások közé, de a legtöbb klasszikus délkelet-ázsiai úti célt is érinti, Balitól, a vietnami Da Nangtól kezdve a kambodzsai partokon át Bangkokig, Szingapúrig és Kuala Lumpurig.

Illusztráció

Délen Ausztráliát és Új-Zélandot pipálja ki, és szigetközi utazást tesz a Csendes-óceán déli részén; megkerüli Indiát és Srí Lankát, majd ellátogat a Maldív-szigetekre és a Seychelle-szigetekre, mielőtt nyugat felé fordulva átkelne Afrikába, ahol Zanzibárnál éri el a kontinenst, majd Fokvárosnál és Afrika nyugati partjainál tesz egy kört – olyan extra kitérőkkel, mint Szent Ilona, a Kanári-szigetek és Madeira. Nem marad ki azért a Földközi-tenger és Észak-Európa sem.

Illusztráció

A hajón ingyenes és nagysebességű wifit lehet használni, egy-egy megálló alkalmával az utasok a családtagjaikat és barátaikat díjmentesen felhívhatják a fedélzetre. A jegyárban szerepel még az alkoholfogyasztás a vacsorához, valamint egész napos fogyasztásra üdítők, gyümölcslevek, tea és kávé, benne van a mosás és a takarítás is, plusz természetesen minden étkezés.

Illusztráció

A kabinok listája a tizenkét négyzetméteres Virtual Inside kabinoktól – amelyek ára fejenként 29 999 dollárról indul egy évre, míg 179 994 dollárba (kb. 64 millió forintba) kerül két személy hároméves utazása esetén – a dupla akkora erkélyes lakosztályokig terjed, melyekért akár 109 999 dollárt (úgy 39 millió forintot) is elkérhetnek fejenként. A legolcsóbb erkélyes kabin 36 999 dollárba (kb. 13 millió forintba) kerül személyenként.

Illusztráció

A leendő utasoknak mindhárom évre fel kell iratkozniuk, bár a társaság indít egy partnerkereső programot is, melynek keretében a jegyvásárlók „megoszthatják” a kabinjukat valaki mással bizonyos szakaszokon vagy időszakban. Két pár például az egész útra megvehet egy kabint, és aztán feloszthatják egymás között az utazást. Az egyedül utazók tizenöt százalékos kedvezményt kapnak a kétszemélyes foglalási díjból, egyébként minimum 45 ezer dollár (kb. 16 millió forint) előleget kell kicsengetni.

(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)

világkörüli | nagy sztori | hajó | út | luxus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom