Három lenyűgöző tematikus étterem, ahová azonnal indulnánk

Ahogy egyre távolabb kerülünk a nyártól és mind jobban bezárkózik Európa, úgy vetjük bele magunkat a post-covid utazásaink megszervezésébe. Van, aki a hegyekbe, van, aki a tengerpartra vágyik, és van olyan is, aki a világ legjobb vagy legkülönlegesebb éttermeit veszi célba. Ez utóbbiaknak kedvezünk most összeállításunkkal.

Ithaa étterem

A Maldív-szigetek egyikén található Ithaa étterem tizenhat méterrel az óceán alatt rejtőzik, hogy páratlan kilátást nyújtson a víz élővilágára.

Mindehhez pedig a fine dining ételek legjava párosul, így aztán az oda látogató limitált számú vendég biztosan felejthetetlen élményekkel gazdagodik.

Kész szerencse, hogy messze van a nyár, hiszen az asztalfoglalás nem egyik óráról a másikra megy.

Ha a Maldív-szigetek a következő úti célunk a pandémia utáni első nagy utazásra, már most jelezzük foglalási igényünket!

Jekyll és Hyde Club

A New York-i Jekyll és Hyde Clubban az év háromszázhatvanöt napján Halloween van. A horror témájú étterem és bár több film kultikus jeleneteiből merítette díszletét, a sejtelmes félhomály pedig csak emelni tud a rettegés fokán.

Az étterem azonban nemcsak enteriőrjéről híres, hanem arról is, hogy a filmek rémes szereplői tízpercenként váltják egymást a vendégterekben, és gyakran szórakoznak azzal, hogy halálra rémisztik a gyanútlan turistákat.

Tree Pod

A thaiföldi Soneva Kiri turistaparadicsomban húsz méter magasan, a fák lombkoronája alatt alakítottak ki nem mindennapi boxokat, ahol a vendégek elé pazar kilátás tárul az esőre, a végtelen vizekre, a változatos színekben lemenő napra.

 

A hely szezonálisan tart nyitva és korlátozott számú vendéget vár, ezért szabad időpont függvényében érdemes a Tree Pod köré felfűzni a teljes nyaralást.

Ez is érdekelhet:

Három kihagyhatatlan étterem a Magas-Tátrában

A klasszikus káposztás-húsos tészta is új dimenzióba kerül.

horror | halloween | thaiföld | nagy sztori | étterem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom