Súlyos bírságot fizet, aki megérint egy barátfókát a Hawaii-szigeteken

A tengeri emlős a világ egyik legveszélyeztetettebb fókafaja.

Két turistát fejenként ötszáz dolláros (150 ezer forintos) bírsággal sújtottak Hawaii-n, amiért megérintettek egy barátfókát. Mindez azután történt, hogy a közösségi médiában posztoltak a találkozásról.

A Honolulu Star-Advertiser beszámolójából kiderül, hogy a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) vizsgálatot indított az esettel kapcsolatban, miután az incidenst megörökítő videók felbukkantak az interneten. Mindkét turistáról megállapították, hogy megsértették a veszélyeztetett fajokról szóló törvényt.

A NOAA szerint a fókák állami és szövetségi törvények által védettek, ezért azt javasolják a látogatóknak, hogy a fókákat körülbelül tizenöt méteres távolságból tekintsék meg.

Az egyik jogsértést még június 7-én tette közzé a TikTok-on egy nászúton lévő louisianai nő, aki a kaauai tengerparton pózolt a fókával, és amikor megérintette, az emlős megijedt. A lap szerint a nő férje, Stephen bocsánatot kért a viselkedésért, és elmondta, hogy kifizetik a bírságot, mivel nagy rajongói Hawaii-nak, és nem akartak ártani senkinek. (A vezetéknevüket inkább nem akarták elárulni, mivel halálos fenyegetéseket kaptak a vírusszerűen terjedő videó miatt).

A másik eset Alex Magala nevéhez fűződik: a 2014-es, Szocsiban rendezett téli ötkarikás játékok megnyitóünnepségén fellépett artista idén májusban posztolt Instagram-oldalán egy videót, amiben ő is megérintett egy barátfókát. Az állat ezt követően a farkát csattogtatta,  majd amikor Magala ismét közeledett hozzá, a fóka ugatott és beúszott az óceánba.

"Most jöttem rá, hogy rosszat tettem. Hozzáértem egy fekvő fókához. Nem voltam tudatában annak, hogy ez tiszteletlenség a részemről, hiszen vendég vagyok egy idegen helyen" – mondta Magala, majd kifejtette, hogy először halottnak hitte a fókát és közelebbről akarta megnézni, aztán amikor látta, hogy az megrémült, nyugtatni próbálta.

Jelenleg kb. 1400 barátfóka maradt fenn, ebből 1100 Hawaii északnyugati szigetein, háromszáz pedig a fő szigeteken él. A populáció hatvan éve csökkenő tendenciát mutat, de a közelmúltban tett erőfeszítések szerencsére némi javulást eredményeztek. A NOAA szerint a barátfókák a világ egyik legveszélyeztetettebb fókafajának számítanak.

A lottójátékok főnyereménye általában nagy összegű készpénz vagy egyszeri extra élmény szokott lenni, de a világ másik felében most valami mással csalogatnak. A Hawaii-n található Aloha állam többszáz kecskét tervez kisorsolni a helyiek között, amit azért kénytelenek meglépni, mert a négylábúak jó eséllyel szinte teljesen tönkretesznek egy történelmi jelentőségű helyet. A természeti szépsége és kulturális jelentősége miatt fontos Puʻuhonua o Hōnaunau Nemzeti Park állapotának megőrzése érdekében komoly erőfeszítésekre van szükség.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

veszélyeztetett | turista | hawaii | emlős | büntetés | tengeri

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom