Hiszen már ott élünk, ahol dolgozunk, és ott dolgozunk, ahol élünk

Impozáns helyszínen, a kopppenhágai Lindencrone kastélyban kialakított pop-up kiállításon mutatta be legújabb lakberendezési kollekcióját a dán Hay. A május végén megtartott 3 Days of Design idejére a 18. században épült szépséges épület a közösségi irodák és az otthonos társalgók egyfajta ötvözetévé alakult át.

A Hay legújabb kollekciójában három lámpát, négy széket és megannyi lakáskiegészítőt találni.

A bemutató elsősorban arra kereste a választ, hogyan látja a Hay a folyton változó irodai világ hangulatát, melyben leginkább arra törekednek a munkáltatók, hogy minél komfortosabb környezetet teremtsenek a dolgozóik számára, akik így szinte otthon érezhetik magukat. És persze bemutattak olyan izgalmas darabokat is, mint például Hee Welling új AAC 100-as széke, amely formás alakja és magas háttámlája miatt emelhető ki.

A márka az előkelőségek által lakott Frederiksstaden negyedben 1753-ban épült fejedelmi kastélyt választotta házigazdának.

Rolf Hay alapító szerint a 3 Days of Design-ra megalkotott terek irodaként és otthonként egyaránt működhetnek, mert manapság a két funkció között egyáltalán nincs olyan éles határvonal.

"A dizájn jövőjét illetően figyelembe kell vennünk, hogy a kiegyensúlyozott életmód néha azt jelenti, hogy ott élünk, ahol dolgozunk és ott dolgozunk, ahol élünk" – mondta ezzel kapcsolatban az igazgató.

A kastély egyik méretes, díszes falakkal és kristálycsillárokkal ellátott helyiségéből túlméretezetett kanapéval,  széles, ferde kartámaszos és halvány rózsaszín bőrüléses székekkel, valamint könyvtárstílusú polcokkal hangulatosabbá tett társalgót alakítottak ki, egy másikban klasszikus irodai szobát rendeztek be munkaasztalokkal, míg egy harmadik afféle elvonulós, privát jellegű helyiség lett, melyet színes napernyőre emlékeztető lámpákkal dobtak fel.

Apropó lámpák: amikor a Hay indult, még nem szerepeltek formás világítótestek a portfolióban, viszonylag új dolognak számítanak a stúdió életében.

A koppenhágai 3 Days of Design-t minden évben megrendezik, hogy számos kiállítással és előadással mutassa be a világnak a dán dizájn legjobbjait. Régi ismerősünk, Bjarke Ingels is kreált valamit a fesztiválra.

Ez is érdekelhet:

Bjarke Ingels most a svájci nagykövetséget vette be egy puzzle-ként alakítható házzal

A The Puzzle House névre keresztelt installáció rózsaszín, piros és fukszia színű formás darabokból áll.

(Fotók: Dezeen)

lámpa | koppenhága | közösségi | iroda | pop-up

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom