Az érintetlen Japánt ebben az egyedi hangulatú városban kell keresni

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Molnár Julianna szenvedélyesen rajong Japánért. Mindössze húszéves volt, amikor a távol-keleti országba érkezett, ahol négy évet töltött egy tokiói egyetemen. Amikor nem művészettörténet-előadásokon vett részt, Japán legkülönbözőbb vidékein kalandozott. Egyik legkedvesebb célpontja Kiotó, ezért a Roadster megkérte a Tokióban élő szerzőt, írja meg, mit érdemes megnéznünk, ha az egyedi atmoszférájáról nevezetes metropoliszban járnánk egy hosszú hétvége erejéig.

Exfőváros mint időkapszula

Bambuszerdők, dizájnerkávézók, buddhista szerzetesek, luxushotelek, piros kapus szentélyek, közlekedési dugók, gésák, és egy rakás turista fényképezőgépekkel – üdvözöllek Kiotóban, a kedvenc helyemen Japánban!

Itt a modernizáció ellenére is érintetlenebb állapotában maradt meg a tradicionális japán kultúra, nem csak mutatóba, mint Tokióban.

Mintegy ezer éven keresztül volt Japán fővárosa, az Edo-kor óta viszont ez a felelősség Tokióra hárult, így Kiotó megmaradt a szerzeteseknek, a művészeknek, a gésáknak és a turistáknak, a régi Japán amolyan kincsesdobozának.

Séta-meditáció a természetben

Kiotó nyugati hegylábai bambuszerdőkkel és csodás japán kertekkel tűzdeltek, és itt található a világhírű Aranypavilon is. Arasijamánál csörgedezik be a Kacura-folyó a városba, ahol egy rövid sétára a vasútállomástól máris egy ősi templomegyüttesben, a Tenrju-dzsiben találhatjuk magunkat. A Tenrju-dzsi UNESCO világörökség kertjét a rinzai buddhista irányzat szerzetese, Muszó Szoszeki tervezte több mint hétszáz éve. A templomegyüttes fő látványossága a Hatto templom épület mennyezetén található Felhő és Sárkány című falfestmény, amelyet Matazo Kajama készített 1997-ben.

A Tenrju-dzsiből egyenesen a Bambusz Erdőbe vezet az ösvény, ahol elmerülhetünk a természet hangjaiban, illataiban – már ha kellően korán érünk oda, ugyanis ez Kiotó egyik legnépszerűbb látványossága. A Bambusz Erdő tökéletes megtestesülése a Japán kertművészetnek: sok munkás keze által tökéletesre megművelt, hibátlan bambuszsorok díszítik, ám mégis emberi léptékű, és meghitt érzést kelt végigsétálni a keskeny bambuszfolyosón. Arasijama a minimalista Arabica % kávéházlánc otthona is. A folyó mellett meghúzódó apró, tradicionális építésű, ám letisztult tervezésű házikóban kóstolhatjuk Kiotó legjobb kávéját.

Egy egész napot is eltölthetnénk Arasijamában, megnézve a Nisijama sétautat, Fufu-no-ju termál fürdőt, a folyóra néző kilátóhelyeket, és a dombok mögött megbúvó Hosinoja Resort Hotelt, de a Nyugati-hegyek másik két kulcsfontosságú látványosságát is felfedezhetjük egy napon belül: a Rjoandzsit, és a Kinkakudzsit.

A Rjoandzsi rejti Japán legszebb szikla sziklakertjét, amelyben tizenöt darab, óvatosan elhelyezett szikladarab nyugszik fehér kavicságyon. A kert kialakításának érdekessége, hogy bármely nézőpontból nézzük, legalább egy szikla mindig rejtve marad a néző elől.

A szintén UNESCO világörökségnek kinevezett Kinkakudzsi, azaz Aranypavilon, briliáns, aranylapokkal gazdagon rakott, tóval övezett épület. A tóban tükröződő Aranypavilon mára Kiotó és Japán szimbólumává vált.

Pagodák, omiyage kóstolók, és naplementék

Kiotó zenkertjeit magunk mögött hagyva, folytassuk utunkat a Keleti-hegyre: üljünk fel egy riksára, vagy próbáljuk fel a tradicionális japán viseletet, a kimonót, és járjuk be a Keleti-hegyoldal, Szannen-zaka zegzugos utcáit, ahol a Jaszaka-pagoda környékén megannyi érdekességet, szuvenírt, és jacuhasi mocsi kóstolót találhatunk. Ha elfáradtunk, pihenjünk meg egy teaceremónia erejéig az Entoku-in templom kertjében, vagy a domb tetején található Kijomizudera templom lépcsőin, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra.

A 13. századi Nanzendzsi templom környékén található a nemrégiben felújított Kyocera Múzeum, ahol a városról és az ott megfordult művészek alkotásait összefogó kiállításokat mutatnak be. A Keage lejtő is Kiotó tervezésének és vízvezetékének történetét rejti magában, ugyanis 1881 óta ezen a csatornán keresztül folyik be a Biva-tó éltető vize, amiről a Nanzendzsiben található akvadukt is tanúskodik. A Nanzendzsi melletti tradicionális épületben találhatjuk a Blue Bottle kávézót, amit Nagaszaka Zso kortárs építész gondolt újra, a régit és az újat ötvözve.

Szintén Kelet-Kiotóban található a Fusimi Inari-nagyszentély, Kiotó legnagyobb sintó szentélye, egy egész hegyet beborít vörös kapus labirintusával. A tömeget kora reggel, illetve késő délután tudjuk elkerülni, és érdemes tenni egy kisebb kört a hegyen, ugyanis minél feljebb érünk, annál régibb és nagyobb kapukkal és alszentélyekkel találkozhatunk.

Gésanegyed, piac, és belváros

Két hosszú nap levezetésére tökéletes célpont Kiotó nyüzsgő belvárosa. Besétálhatjuk a Gion gésanegyed és Potoncsó izakaja negyed szűk utcácskáit, és piknikezhetünk a Kamo folyó partján, vagy a Marujama Parkban. Kavaramacsi és a Nisiki piac tökéletes lelőhelye az ízletes rameneknek (kedvencem a Kirameki), friss szusiknak (Tsukiji Sushisei), japán street foodoknak (Kushihachi), és más különlegességeknek is – ilyen például a Koé Donuts, amelynek épületét Kuma Kengo tervezte.

A gésanegyedben általában észrevehetünk kimonójukban gyorsan elsuhanó hivatásos gésákat is, és talán ez az a hozzávaló, ami teljessé teszi Kiotó sztereotípiákkal teli, ámde megigéző összképét. Ha a mesebeli Japánt keresed, garantálom, hogy Kiotóban megtalálod!

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

japán | kiotó | építészet | vidék | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom