Ennek a pár száz forintos dolognak a hiánya bosszantja leginkább a légiutas-kísérőket

Útlevél, telefon és a külföldi valuta valószínűleg azon három legfontosabb dolog közé tartozik, ami nélkül nem lehet nekivágni egy utazásnak. De van még egy mindössze néhány száz forintba kerülő apróság is, amiről sokan megfeledkeznek – és ezzel alkalmanként alaposan felbosszanthatják a reptéri személyzetet.

Célállomástól függően – leginkább a nem uniós országokban – előfordulhat, hogy ki kell tölteni valamilyen űrlapot. A legtöbben ehhez a művelethez kölcsönkérnek egy tollat a személyzettől, ha nem vittek magukkal írószert.

Nuralia Mazlan légiutas-kísérő, aki korábban két nagy légitársaságnál is dolgozott, viszont arra kéri az utasokat, hogy mindig legyen náluk toll, mivel a személyzetnek nincs annyi eszköze, hogy mindenkinek biztosítson egyet. Ez nemcsak frusztráló, hanem elmondása szerint ritkán kapják vissza a kölcsönadott tollakat.

– Én sem akarom a kemény munkával megkeresett pénzemet tollak vásárlására költeni valamennyi alkalommal, amikor valamelyik utas elfelejti visszaadni nekem – mondta Nuralia Mazlan. Emily Kuhn, a Southwest Airlines légiutas-kísérője hasonló véleményen van. – Nem mindig szerepel a toll a kötelezően bepakolandó holmik listáján, pedig bizonyos úti célok esetében szükséged lehet rá a papírmunkához, vagy csak azért, hogy keresztrejtvényt fejts a gépen – magyarázza.

Azt is elárulta, hogy az utasok gyakran megfeledkeznek a fejhallgatóról, a takarókról és a párnákról is, és bár egyes légitársaságok adnak ilyeneket, ezek azért ritkán jó minőségűek – így a hosszú repülőút még hosszabbnak fog tűnni.

A Roadsternél rendszeresen pörgetjük a TikTokot utazási hackekért. Ebben a cikkünkben eláruljuk, hogyan tudunk még néhány plusz ruhadarabot felvinni a repülőgépre, itt pedig megmutatjuk azt, milyen egyszerű módszerrel lehet pillanatok alatt elaludni felszállást követően.

(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)

repülés | eszköz | légiutas-kísérő | hiányzó | toll

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom