Globalizációról, identitásról, kulturális hatásokról és az abba való integrálódásról beszélgettünk Iain Lindsay-vel, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetével, Böszörményi-Nagy Gergellyel, a Design Terminal vezetőjével, a Brain Bar alapítójával, valamint Trellay Leventével, a Telep Galéria társalapítójával, a 100 Szikra alapítójával.
"Amikor Londonban voltam, skót fiúként éltem, amikor pedig Skóciába mentem, akkor londoni fiú voltam" – meséli Iain Lindsay, belátást engedve fiatalkori élményeibe.
A globalizáció hatására könnyedén válhatunk világpolgárrá, közben azonban fontos lenne megőrizni a nyelvünket és az identitásunkat. De vajon egy ország földrajzi elhelyezkedése is meghatározza az emberek életszemléletét?
Böszörményi-Nagy Gergely többek között a kapcsolódás fontosságát emeli ki: "Én akkor tudom igazán élvezni a más kultúrákba belemerülést, ha ismerem, tudom és értékelem a gyökereimet. Fontos erre odafigyelni, hiszen – különösen a fiataloknak – nagyon könnyű elveszíteni ezt a fajta kötődést, ami által igazán megélhetőek más kultúrák, és a boldogság nagy hányada is itt gyökerezik."
"Magyarnak lenni én Németországban tanultam meg" – mondja Trellay Levente. Amíg Magyarországon élt, minden egyértelmű volt számára, s onnantól kezdve kezdett átértékelődni a magyar nyelv és kultúra, hogy tizenhat éves korában Németországba költözött.
Mindhárman kurátorként is képviselik a Highlights of Hungaryt, így az adásból kiderül az is, mi Magyarországon a valódi Highlight. Addig is, itt van az az ötvenöt projekt amire mi, magyarok büszkék lehetünk.
A podcastet ide kattintva lehet meghallgatni, a tizedik epizód errefelé található.
Szavazz a kedvenc jelöltjeidre a www.highlightsofhungary.hu weboldalon, és kövesd a Highlights of Hungaryt Facebookon és Instagramon!
Ez is érdekelhet:
(Szerző: Bauer Alexandra)
iain lindsay | trellay levente | highlights of hungary | Anglia | brain bar | nagykövet
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!