Az idegenforgalmi szervezetek szerint a dél-európai hőhullámok tartósan megváltoztathatják az utazási szokásokat.
A turisták egyre inkább a hűvösebb úti célok felé fordulnak, vagy tavasszal illetve ősszel veszik ki a szabadságukat, hogy elkerüljék a rendkívüli hőséget.
Az Európai Utazási Bizottság (ETC) adatai szerint tavalyhoz képest máris 10 százalékkal csökkent azoknak a száma, akik június és november között a mediterrán térségbe szándékoznak utazni. Kevesebben akarnak augusztusban, a csúcshónapban útra kelni, miközben egyre többen gondolkodnak őszi utazáson.
Megugrott az érdeklődés ugyanakkor Csehország, Dánia, Írország és Bulgária iránt.
A szervezet jelentéséből az is kiderült, hogy az utazók 7,6 százaléka komolyan aggódik a szélsőséges időjárási események miatt.
Egy norvég nyaraló például arról számolt be a Reutersnek, hogy hamarabb haza kellett térnie a vakációból, mert nem bírta a hőséget, és más római látogatók is azt mondták, hogy legközelebb alaposan meggondolják, hogy júliusban újra odautazzanak-e, mivel nehezen tudtak gondoskodni arról, hogy elég vizet igyanak, és nem volt könnyű légkondicionált pihenőhelyeket találni sem.
A görög hatóságok pénteken a turisták védelme érdekében a nap legforróbb részében lezárták az Akropoliszt, Spanyolországban az ország északi részén található tengerparti úti célokon és a szigeteken várható nagyobb kereslet, ahol általában hűvösebb van, bár most épp La Palmán is erdőtűz tombol.
Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e, biztonságos-e most útra kelni.
(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)
hőhullám | utazás | hűvös | klímaváltozás | úti célokRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!