Ez várhat ránk az idén a horvát és osztrák sípályákon

A koronavírus után új kihívással, az energiaárak emelkedésével kell szembenézniük a sípályáknak is. A síelőket úgy tűnik, mindez egyelőre nem zavarja.

A síterepeken Európa-szerte tíz-húszszázalékos áremelkedéssel kell számolni, miközben bizonyos korlátozásokat is bevezethetnek, ahogyan ezt már látjuk is a francia sípályák esetében. Gazdaságosabban úszhatják meg az energiaválságot a fenntartható forrásokba beruházó pályák, és akár a vendégeik is.

Ezek a hírek azonban úgy tűnik, egyelőre a legkevésbé sem tántorítják el a siklani vágyókat, legalábbis azokat, akik Horvátországban tervezik élvezni a téli sportok örömeit.

Az ügynökségek szerint a foglalások száma nemcsak a járványidőszakét, de egyes helyeken még a 2019-es érdeklődést is meghaladja.

Az Uniline utazási irodához például háromszor annyi síelésfoglalás érkezett, mint 2019-ben ilyenkor. Mint Boris Zgomba a cég képviseletében elmondta, az emberek felkészültek az áremelkedésre, amely még így sem olyan magas, mint amekkora nyáron a hotelekben volt.

Ugyanakkor az iroda kínálata nagyjából megegyezik a 2019-es szinttel, vagyis úgy tűnik, hogy a munkaerőhiány, az infláció és az emelkedő költségek ellenére sem kevesebb szolgáltató aktív, mint a járvány előtt.

Dalibor Canaglic, a Palma iroda képviselője szerint bár az árak valóban 10-20 százalékkal emelkedtek, az érdeklődés nagyjából megegyezik a 2019-essel. Ezzel együtt a gyerekes családok például főleg a január 7. és 14. közötti hetet részesítik előnyben, amikor az árak jelentősen alacsonyabbak, mint az előző héten vagy februárban.

A kereslet ellenére egyes pályáknak így is gondolkodniuk kell a spóroláson, ami megnyilvánulhat abban, hogy kevesebb havat termelnek, csökkentik a felvonók forgalmát a nap kevésbé zsúfolt szakában, vagy kevesebb gondolát üzemeltetnek és csökkentik a nyitvatartási időt.

Van, ahol elzárnák a meleg vizet a mosdókban, csökkentenék a beltéri hőmérsékletet, és lekapcsolnák a fényreklámokat.

Persze a helyzet országonként is eltérő lehet, mert például az osztrák felvonók kevesebb áramot fogyasztanak, gázt pedig szinte egyáltalán nem, miután évek óta invesztálnak az energiatakarékos megoldásokba. A tiroli Ski Welt például az első sípálya, melynek felvonói teljes egészében napenergiával működnek 2008 óta.

Más Tiroli üdülőhelyek ugyanakkor azt nyilatkozták, hogy tíz százalékkal fogják tudni csökkenteni az energiafogyasztásukat azzal, hogy kevesebb felvonót üzemeltetnek, és megszüntetik a reflektorokat igénylő éjszakai síelést. Áremelkedés ugyanakkor itt is várható.

Ezek a legmegfizethetőbb síterepek Európában, itt pedig tizenkét nagyszerű szlovéniai sípályát ajánlunk családi síeléshez.

(Forrás: Total Croatia, képek: Getty Images)

ausztria | síelés | sípálya | síterepek | síszezon | Horvátország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom