Fontos változás élesedik ma Horvátországban, a turistákat is érinti

Horvátországban július 1-jével életbe lép a részleges boltzár.

A legtöbb üzlet néhány kivételtől eltekintve évente legfeljebb tizenhat vasárnapon lehet nyitva. A kereskedők maguk választhatják ki a nyitvatartós vasárnapokat az egyéni igényeik, a szezonalitás, a mikrolokáció és egyéb tényezők alapján.

A munkarendet hétfőtől szombatig a munkáltató határozza meg, de a munkaidő nem lehet több kilencven, vasárnapi nyitva tartás esetén 105 óránál. A zárva tartás az ünnepnapokra is vonatkozik.

Év végéig összesen huszonhét vasárnap van még hátra, így az idén gyakrabban lesznek nyitva az üzletek, mint jövőre, ami elég időt ad az alkalmazkodásra. Az üzletek többsége már elkészítette a beosztását, és tájékoztatta arról a vásárlókat.

A turisztikai térségekben viszont a nyári szezonban többnyire teljes egészében nyitva lesznek a boltok és a bevásárlóközpontok,

míg a kevésbé frekventált helyeken a tanévkezdés és az év végi ünnepek előtti vasárnapokon lehet majd csak vásárolni.

Porec

A jogszabály a kivételek között említi a benzinkutakat, valamint a kórházak, szállodák, kulturális és vallási intézmények, nemzeti parkok, repülőterek, busz- és vasútállomások területén működő üzleteket, továbbá a vásárokat és a piacokat.

A trafikok vasárnap és ünnepnapokon 7-től 13 óráig lehetnek nyitva.

Horvátországban eddig az üzletek vasárnapi zárva tartására tett kísérletek mindegyike kudarcot vallott. Először 2003-ban Ivica Racan kormányfő rendelte el, de az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az erről szóló törvényt. Öt évvel később Ivo Sanader is próbálkozott, de a testület ezt is elvetette. Plenkovic kormánya először 2021-ben állt elő ezzel a tervvel, de akkor a járvány miatt nem bocsátották szavazásra. Tavaly decemberben viszont a kabinet ismét elfogadta ez erről szóló törvénymódosítási javaslatot, amelyet idén március 17-én meg is szavazott a parlament.

Nem ez az egyetlen újdonság idén nyáron Horvátországban, ahol így tölthetünk el egy aktív és igen mozgalmas nyaralást.

(Forrás: MTI, képek: Unsplash, Getty Images)

nyitvatartás | vásárlás | boltzár | Horvátország | bolt

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom