Ezekben a városokban emelkedtek a legtöbbet a hotelek árai az idén

A szállodaárak világszerte megemelkedtek, olykor az inflációt meghaladó mértékben, ebben pedig a megnövekedett kereslet is szerepet játszik.

A Hotel News Resource brit magazin elemzése szerint a szobák árai a legnagyobb mértékben Rómában, Berlinben és Palma de Mallorcán emelkedtek a világjárvány előtti, 2019-es turisztikai évhez képest. Mint hozzátették, a kereslet várhatóan az infláció ellenére is tovább fog nőni az év végéig, ez pedig továbbra is felfelé tornázhatja az árakat.

A 2019 és 2022 közötti, átlagos szobaárakat összehasonlítva az elemzés azt mutatja, hogy júniusban ezek

Rómában 51,4 százalékkal, Berlinben 50,2 százalékkal, Dublinban pedig 44,5 százalékkal emelkedtek,

míg Londonban átlagosan 44,3 százalékkal, Barcelonában 29 százalékkal, Amszterdamban 12,1 százalékkal, Párizsban 19,8 százalékkal kell többet fizetni.

Hasonló tendencia volt megfigyelhető a vezető európai nyári úti célokon: Palma de Mallorca 40 százalékkal vezet, míg Ibizán 30 százalékkal, Aix en Provence-ban 21 százalékkal, Montpellier-n 14 százalékkal, Rodoszon pedig 13 százalékkal emelkedtek az árak 2019 júniusához képest.

A Horvátországot illető legutóbbi hivatalos adata még májusi, amikor is tizenkét százalékos növekedés volt jellemző, míg

júniusra és a nyári csúcsszezonra átlagosan 30-50 százalék közötti áremelkedést jósoltak.

Drámaian nőttek időközben az energia- és élelmiszerárak is, a Horvát Turisztikai Szövetség szerint önmagában az áram drágulása felemészti az ágazat teljes tavalyi, egymilliárd kunás (mintegy 55 milliárd forintos) profitját.

Szintén jelentősen emelkedtek a munkaerőköltségek világszerte, miután több a megürült hely, mint ahány szakember elérhető, így a hoteleknek magasabb bért kell felajánlaniuk. Horvátországban például 2019-hez képest több mint tíz százalékkal nőttek a munkaerőköltségek, vagyis meghaladják a bevétel harminc százalékát, amire a horvát történelemben eddig még nem volt példa.

Az áremelkedések ellenére is sokan koronázzák meg a nyaralást egy elegáns hotelélménnyel, például a világ legfotogénebb vagy legszebb panorámával rendelkező szállodáiban, amely utóbbiak listáján egy magyar hotel is szerepel.

(Forrás: Total Croatia News, képek: Unsplash)

 

áremelkedés | szálloda | árak | hotel | róma

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom