New York egyik legfelkapottabb étterme bejelentette, hogy elhagyja a húsételeket a kínálatából, és áttér a kizárólag nővényi alapú ételek készítésére.
A manhattani, három Michelin-csillaggal rendelkező Eleven Madison Park étterem séfje, Daniel Humm az étterem honlapján azzal érvelt, hogy "a modern élelmiszerrendszer egyszerűen fenntarthatatlan".
A világ ötven legjobb étterme közt számon tartott Eleven Madison Park a járvány miatt zárva volt, de most, mikor nyitásra készül, valószínűleg sok pártfogója és törzsvendége, akik híres amerikai konyhája miatt jártak oda, meglepődnek majd a változáson.
Humm úgy fogalmazott: a pandémia után nem tudják ugyanúgy folytatni, mint előtte.
"Úgy döntöttünk, hogy növényi alapú menüt szolgálunk fel, amelyben nem használunk állati eredetű termékeket; minden étel zöldségekből készül, mind a földön termőkből, mind a tengerből, valamint gyümölcsökből, hüvelyesekből, gombákból, gabonafélékből és még sok minden másból."
A világon rajtuk kívül még csupán egy étterem van, amelyik három Michelin-csillaggal rendelkezik, és teljesen vegán menüsort kínál, ez a pekingi King's Joy. Az EMP június 10-én debütál az új vegán kóstolómenüvel, ami 335 dollárba kerül személyenként, azaz százezer forint/fő a vacsora.
A nap végén viszont mindig az a lényeg, hogy ínycsiklandóak maradjunk, ezért olyan isteni vegán ételeket fogunk készíteni, amelyek a húsevőket is azonnal leveszik a lábáról
– fogalmazott a séf, hozzátéve, hogy a menüben többek között olyan ételeket is találnak majd a fine diningra éhes vendégek mint a tizenhat óráig készülő céklás fogás, rizses zabkása spárgasalátával vagy amarántmag és cukorborsó krémes fermentált mandulakrémmel és borsós misopürével. Izgalmas vállalkozás, rajta tartjuk a szemünket!
Júniusban pedig nemcsak az EMP debütál Amerikában, hanem eladják a világ legrégibb whiskyjét is. New Yorkba pedig nem tudjuk, mikor juthatunk el legközelebb, de az egyik legkedvesebb, hatvanéves helyünkre már most beülhetünk.
(Fotók: Getty Images)
vegán | húsmentes | michelin-csillag | Michelin | séf | madison
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!