Idén húsvétkor könnyítsük meg a saját dolgunkat és készítsünk pillanatok alatt egy kis rafinériával izgalmas fogásokat!
1. Mikróban készítsd a burgonyapürét!
Egy séf, David Chang előszeretettel veti be a mikrót az ételek elkészítése során. Kísérletezései pedig kiváló eredményre is vezetnek, hiszen egy olyan módszert dolgozott ki, amivel minimális erőfeszítéssel, percek alatt tökéletes köret készíthető. A burgonyát megpucolta, felkockázta, beletette egy műanyag tálba, lefedte, majd tizenkét percig melegítette a mikróban. A burgonyadarabokra még vizet sem öntött, így tulajdonképpen a zöldség saját gőzében párolódott puhára. Ezt követően pedig már nincs más dolgunk, minthogy összetörjük és vajjal krémesre keverjük.
2. Időzítővel főzd a tojást!
A tökéletes főtt tojás esetében a sárgája krémes és lágy, nem veszi körül zöld gyűrű. Ahhoz, hogy ezt az optimális állapotot elérjük, csupán friss tojásra, vízre és jégre van szükség. Helyezzük a tojásokat egy nagy lábasba, engedjük fel őket hideg vízzel, fedjük le, majd forraljuk fel. Amikor a víz forr, csökkentsük a hőt közepesre, majd figyeljük az órát. Hat-hét perc elteltével szedjük át a tojásokat egy nagy tál jegyes vízbe és hagyjuk, hogy pár perc alatt kihűljenek. Miután kivettük a tojásokat a jégfürdőből, azonnal hámozzuk meg.
3. A natúr főtt tojást dobd fel ízekkel, illatokkal, textúrákkal!
A főtt tojás egészen különlegessé is tehető, ha megfelelő fűszerekkel vagy további alapanyagokkal párosítjuk. A klasszikus kaszinótojást egy kis füstösség teheti izgalmassá, a tojássalátához remekül passzol a szardella, a tojáskrémet pedig a curryvel és naranccsal tehetjük igazán különlegesség.
4. Ne most kísérletezz!
Az ünnepi menübe érdemes olyan ételeket beemelnünk, amelyeket már rutinosan meg tudunk főzni, a kísérletezést hagyjuk inkább az egyszerű hétvégékre. A mindennapi ételek is különleges, húsvéti hangulatot áraszthatnak , ha a tálalásra, a dekorációra és a kiegészítő elemekre helyezzük a hangsúlyt. A klasszikus alapanyagokból pedig akár fine-dining változat is készíthető.
(Fotók: Getty Images)
tipp | trükk | recept | konyhai | húsvétiIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!