Ebben a szomszédos országban található Dél-Európa első csillagos égbolt közössége

Csillagfényes éjszakák az Adriai-tenger varázslatos kis szigetén – Hvar tökéletes úti cél lehet azoknak, akik erre vágynak.

A fényszennyezés miatt a csillagokkal teli égbolt látványa lassan luxusnak számít. Nem igaz ez azonban Hvarra. A dalmát sziget Jelsa nevű városának az éjszakai égbolt védelmére irányuló elkötelezettségét a közelmúltban az IDA, vagyis a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség is elismerte.

Jelsa polgármestere, Nikša Peronja úgy fogalmazott: elkötelezettek a településük területén található természetes, fényszennyezéstől mentes, csillagos égbolt megőrzése mellett az eljövendő nemzedékek számára. A helyi idegenforgalmi hivatal vezetője pedig abban bízik, hogy

a városuk hamarosan asztroturisztikai célponttá is válhat.

Ezt fejlesztések sorával segítik elő. A csillagászati szövetség rendszeresen szervez ide szakmai előadásokat, gyerekprogramokat, és állandó szpotot alakítottak ki a hullócsillagok megfigyelésére is.

Ez utóbbi különösen fontos, hiszen már egy új meteorfolyamot is felfedeztek általa.

Jelsa azonban nem csak az éjszakai égboltja miatt népszerű, hanem magas hegyeinek köszönhetően kiváló célpont túrázók számára is , az Adriai-tenger kristálytiszta öblei pedig strandolásra csábítanak. A környék sűrű fenyőerdeiben védett állatok és növények találhatók, de a sziget gazdag kulturális örökségekben is.

(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Croatian Astronomical Union)

csillag | utazás | nagy sztori | csillagos égbolt közösség | dalmácia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom