Egy légiutas-kísérő elárulta, mikorra érdemes repjegyet foglalni

Ha késik a gépünk, az rémálomszerű kezdete lehet egy utazásnak – különösen akkor, ha az több órát vesz el az életünkből. Következzenek a légikísérőként dolgozó Lisa Kulpa tippjei az ideális foglalás időpontjának kiválasztásához.

A legfőbb tanácsnak nem fognak örülni az éjszakai baglyok és a korán keléstől rettegők, mivel Lisa azt mondja, hogy

minél korábban indul a repülőnk, annál jobb.

– A nap első járata mindig a legjobb választás, több okból is. Egyrészt a késés legkisebb esélye mindig az első gép indulásakor van. Ennek az az oka, hogy a gépet már előző este a repülőtérre szállították, és "ott fog várni ránk".

Ebben az esetben nem kell aggódni amiatt, hogy a repülő másik városból érkezik, ami gyakran késésekhez vezethet. A másik magyarázat, amiért a nap folyamán később induló járatok "nagyobb eséllyel késnek" az időjárás tényezőkkel,  a karbantartási csúszásokkal, vagy be- és kiszállással hozhatók összefüggésbe.

– Ha kisebb városban élsz, és nem egy olyan közlekedési csomópontban, mint mondjuk Frankfurt, Párizs vagy London, akkor az első gépre való feljutás azért is fontos, mert ez azt jelenti, hogy a személyzet tagjai valószínűleg abban a városban éjszakáztak, és egyből rendelkezésre állnak – mondja.

A korai ébresztés okozta stressz ellenére a reggeli repülés a legjobb opció. Amellett, hogy valószínűleg megússzuk a késést, a lehető legtöbbet hozhatjuk ki a nyaralás első napjából azzal, hogy hamar megérkezünk az adott helyre. Arról nem beszélve, hogy a reggeli járat nagyon tiszta repülőgépet jelent, ugyanis a gépeket az éjszaka folyamán alaposan megtisztítják.

A légiutas-kísérők mindig szolgálnak fel főtt ételt a hosszú távú járatokon. Gyakran jönnek azonban furcsa óhajok az utasoktól, a Plus Ultra légitársaságnál kabinfőnökként dolgozó Nerea González el is árulta a legbizarrabb eseteket, melyek az első osztályról érkeztek.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

utazás | foglalás | repülés | tipp | indulás | időpont

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom