Így lehet győztes a gondolkodásod

Mint az élet minden területére, a sikerre is igaz, hogy szenvedély, lelkesedés, optimizmus, belső erő és kitartás nélkül nem valósulhat meg. A győztes emberek azonban gyakran kockázatot is vállalnak annak érdekében, hogy megvalósítsák álmaikat, elérjék céljaikat. Ugyanakkor van számos olyan velük született készség vagy megszerzett képesség, amely újra és újra megerősíti, továbblendíti őket.

Ami közös bennük, az a győztes elme.

Ez az, ami irányítja a cselekedeteiket, meghatározza, hogy az egyén tud-e tanulni saját tapasztalataiból.

Mindemellett hozzájárul ahhoz, hogy az ember ki tudja-e alakítani a megfelelő stratégiát, amit tudatosan fektet le, nem csak a külső hatások befolyásolják. Összegyűjtöttük azt a hét tulajdonságot, ami minden győztes gondolkodásmódban fellelhető.

Világos célok

A sikeres emberek sok időt töltenek a céljaik megtervezésével, és minden olyan körülményt is figyelembe vesznek, amelyek eltéríthetik őket.

Folyamatosan értékelik saját teljesítményüket, nem másokhoz, hanem saját magukhoz hasonlítják önmagukat.

Önbizalom

A győztes gondolkodású emberek bíznak magukban és a lehetőségeikben. Jó a stressztűrő képességük, kezelni tudják a csalódást, a kudarcot, amelyből hamar fel is tudnak állni.

Tudják, hogy vannak, akik irigyek rájuk, ezt is a játszma részének tartják.

Pozitív az énképük

Az énkép annak a belső ábrázolása, hogy ki vagy és mit akarsz. A győztes gondolkodású emberek mélyrehatóan tudják saját magukat is megfigyelni, felismerik a gyengeségeiket és javítanak a hiányosságaikon, miközben erősségeiket könyörtelenül kihasználják.

Öntudat

A sikeres emberek folyamatosan nagyon magas energiaszintet tartanak fenn. Megvannak a rutinjaik, amelyeket személyiségüknek megfelelően alakítanak ki.

Napirendjük része a sportolás, a lehető legtöbb időt próbálnak a családjukkal és a barátaikkal tölteni, de az életükben fontos szerepe van a természetnek, a meditációnak és az olvasásnak.

Belső erő

Minden eredmény a gondolkodásmódon múlik. A negatív gondolkodás kudarcot, a pozitív sikert szül.

A győztes gondolkodást saját maguk sajátították el, azzal együtt, hogyan tudják magukat aktivizálni akkor, ha elfáradnának.

Fókuszáltság

A sikeres emberek gyorsak a döntéshozatalban is, ami gyakran meglepi a környezetüket. A sok információ ellenére gyorsan összerakják a teljes képet, és át is látnak rajta.

Sőt, egyedülálló módon az egyes döntéshozatali állomásokat céljaik elérésének mérföldkövévé alakítják.

Önfegyelem

Határozottak, és ritkán hezitálnak akkor, amikor döntő kérdésekben választani szükséges. Nyugodtak, higgadtak, csak ritkán billennek ki a fegyelmezett állapotukból. Olyan emberekkel veszik körül magukat, akik segítenek nekik abban, hogy a nyugodt, fókuszált állapot folyamatosan fennmaradjon.

Így lehetnek könnyebbek a nehéz napok

A kijárási korlátozások és a járványügyi intézkedések egy darabig még biztosan életben maradnak, az extrán introveltáltakat leszámítva pedig egyre többen érzik úgy, hogy megfulladnak otthonukban. A Covid-depresszió elűzésére már javasoltunk remek hobbikat, itt pedig azt néztük meg a The Travel segítségével, hogyan tudjuk megkönnyíteni és elviselhetőbbé tenni a mindennapokat.

(Fotók: Getty Images)

gondolkodás | életmód | győzelem | motiváció | gondolkodásmód

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom