Ilyen a tibeti buddhizmus második legfontosabb lámájának közelében

Balogh Boglárka utazó újságíró, fotográfus, nyolc éve járja a világ országait szociográfiai és állatvédelmi témákon dolgozva. Nem mindennapi történetei a több kontinenst érintő kalandos útjairól szólnak: a helyi törzsekről, állat- és embermentőkről, orvvadászokról, gorillákról, varázslókról... Az utazások képanyagából az elmúlt években többször nyílt kiállítása: a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Természettudományi Múzeumban. Most nemrég megjelent, Ezerarcú Föld című könyvéből választottunk ki egy kalandot, ami egészen Tibetig visz minket.

5:30. Szinte egyszerre csörrennek meg az ébresztőórák a szobákban, amit álmos motoszkálás követ. A folyosón egy láthatatlan kéz kapcsolja fel a villanyokat, az ajtóm alatti résen át gumipapucsok ütemes csattanása hallatszik a kőpadlón. Puritán fekhelyemen a hátamra fordulok, és elgondolkodva kinézek Dehradún tibeti buddhista kolostorának az ablakán: még alig pirkad.

A Himalája lábára ködnyaláb úszott, és vészes viharfelhők gomolyognak az égen. Fiatal, szinte gyermek szerzetesek gyülekeznek az udvaron, sokuk alig 6-7 éves. Ásítva próbálják meg szemükből kidörzsölni az álmot, amíg a hajnali imára készülnek.

Dehradún, ahová három hónapos indiai utazásom során azért érkeztem, hogy Őszentsége Szakja Trizin által alapított kolostort meglátogassam, alacsony népességének, nemzetközileg elismert magas színvonalú oktatásának, és a turizmusnak köszönhetően, az ország egyik legjövedelmezőbb települése. A zsúfolt, hangos városközponttól 12 km-re található a Szakja centrum és tibeti buddhista szerzeteseket képző iskola, amelynek vendégházában magam is tartózkodom. A komplexum nemcsak Őszentsége személyes kolostora, de ez a fő központja a tibeti buddhizmus ősi szakja ágának is.

Azok, akik érdeklődéssel fordulnak Tibet, és annak vallási kultúrája felé a szakjapát, vagy szakját ("színtelen föld") a négy tibeti buddhista ág egyikeként ismerik, aminek képviselői olyan saját tantrikus hagyományok birtokosai és őrzői, amelyeket részben csak ez a vonal gyakorol. A mostani Szakja Trizin, aki negyvenegyedik tagja a lámák töretlen vonalának, a tibetiek szerint isteninek vélt körülmények között látta meg a napvilágot 1945-ben. A gyermek születése pillanatában szivárvány húzódott a szülők háza felett, a csecsemő nyelvére pedig egy különleges sáfránykeverékből már akkor a DHI betűket, a beszédet és a bölcsességet képviselő szimbólumot rajzolták.

Bár nagyon hamar, hétéves korában, apja halálakor a szakják vezetőjévé vált, a tisztség betöltése mégsem érte felkészületlenül, hisz már születésétől fogva intenzív filozófiai tanulmányokat és szellemi gyakorlatokat folytatott, sőt, kisgyermekként részt vett egy hét hónapos meditációs elvonuláson is. Teljes trónra emelésére 12 éves korában került sor. Ám alighogy a trónfoglalási ceremónia lezajlott, a kínaiak megszállták Tibetet, és a legtöbb vallási vezetővel együtt Őszentsége is menekülni kényszerült. Abban az időben nagyon feszült volt a hangulat Tibetben.

Az emberek nem beszéltek másról, csak a tibeti őslakosokról, a khampákról és a kínaiakról. A vallási vezetők többször is jóslatot kértek, amik egybehangzóan állították: Tibet el fog veszni, és borzalmas eseményeknek lesz majd tanúja a világ, de akkor még mindig nem akarta senki a legrosszabbat elhinni. Aztán egy napon az indiai rádió bemondta, hogy Lhászában harcok törtek ki, és Őszentsége a Dalai Láma délkelet felé menekült. Ekkor vált mindenki számára világossá, hogy Tibet valóban elveszett, így egy éjszaka leforgása alatt mindannyian Indiába szöktek. Itt aztán Szakja Trizin tovább folytatta vallási, logikai és filozófiai tanulmányait, később pedig irodalom-, nyelvtan-, számtan- és angolórákat is vett.

Huszonkét éves korában már négyszáz szerzetes és száz gyakorló buddhista előtt tartott előadást, majd a következő év elején megalapította ezt a Szakja Rehabilitációs települést a kilencszáz szakjából érkezett menekült számára Dehradúnban. 1974 őszén indult el az első nyugati látogatására, négy hónap alatt bejárta Svájcot, Angliát, Kanadát, az Egyesült Államokat, valamint Japánt, ahol vallási tanításokat adott, és tibeti menekültekkel, nyugati buddhistákkal találkozott. 1986-ban hazánkba is eljutott, ahol létrehozta a magyar szakjapa közösséget, amely mára hivatalosan bejegyzett egyházként működik. Ezt követően még két újabb látogatást tett Magyarországon, több száz embernek tartott tanításokat, beavatásokat. Jelenléte nagymértékben elősegítette a magyarországi buddhizmus fejlődését.

Követve a buddhista kispapokat, belépek a vörösre festett kolostor makulátlanul tiszta kertjébe, hirtelen egy makákó ugrik a fákról a kerítésre, majd szemtelenül a táskám felé nyúl. Egy fiatal szerzetes int, hogy ne ijedjek meg, a majom nem bánt, csak a zsebekből kikandikáló banánt akarja. Odaadom az erőszakos makákónak a zsákmányt, és felsétálok a hosszú, széles lépcsősoron, majd halkan benyitok Szakja Trizin rezidenciájának ajtaján. Végigmegyek a dísztelen, fehérre meszelt folyosón, ahol legalább húsz ember vár a padokon és a padlóra terített gazdagon szőtt szőnyegen ülve arra, hogy ugyanúgy, mint én, bebocsátást nyerjen Őszentségéhez.

Tibeti zarándokok, akik hetekkel ezelőtt indultak el, hogy megtegyék a több ezer kilométeres utat, aminek során nemcsak a megérkezésre, hanem a testet és lelket egyaránt erősítő gyaloglásra is komoly hangsúlyt fektettek. Ruhájukon látszik, hogy sokuk a meditációs gyakorlat részeként bizonyos számú lépésenként teljes testtel a földre borult, hogy így fejezzék ki alázatukat és az engedelmességet. Egy pillanatig tétovázom, majd csendben megállok az egyik sarokban, és a meztelen lábú, nap cserzett nők és férfiak csendes áhítatát figyelem. Némelyik kisgyermeket tart az ölében, talán itt akarják hagyni őket.

A szakja központ ugyanis mára egy több mint 250 szerzetest számláló virágzó közösségé nőtte ki magát, ahová legtöbben Tibetből, Indiából, és az utóbbi két évben a földrengés sújtotta Nepálból érkeztek a biztonság, a színvonalas oktatás és a jobb ellátás reményében.

Őszentségéhez egy órányi várakozás után hívnak be. A tágas, narancs posztóval díszített világos szoba közepén vörös ruhájában, egyenes derékkal ott ül Szakja Trizin gondolataiba merülve.

Megtorpanok, majd a síri csendben összetett kézzel mélyen meghajolok, és közben azon tanakodom, hogy vajon állnom kell-e Őszentsége előtt, vagy le kell majd, hogy üljek.

Szakja Trizin rám néz, egy pillanatig vár, aztán összeérinti a tenyereit, enyhén bólint, majd int, hogy jöjjek közelebb.

Felé lépek, és az ősi hagyomány szerint átnyújtom neki a katát, a selyemből készült hófehér sálat, amelyet a hithű buddhisták tiszteletük és köszönetük jeleként, felajánlásképpen adnak szellemi vezetőjüknek. Őszentsége átveszi a sálat, szakértő mozdulatokkal a nyakam köré tekeri, majd egyszerű trónja elé mutat, hogy foglaljak helyet vele szemben.

Hogy milyen tanácsokkal szolgált Őszentsége boldogságkeresésről, vágyakról és álmokról kiderül Balogh Boglárka művében. Az Ezerarcú Föld című új könyvében bepillantást nyerhetünk az afrikai törzsek mindennapjaiba, a „fekete” albínók rejtett világába, egy belga csokoládémester titkaiba éppúgy, mint az illegális vadállat-kereskedelembe, az oroszlánok vadászatra szánt ipari tenyésztésébe vagy egy magyar orvoscsapat életmentő-akcióiba is… Színes kaleidoszkóp ez a könyv, mely kultúrák és népek, vallások és emberek sokszínűségét mutatja meg az olvasónak.

Ezerarcú Föld. Kiadó: Scolar, 272 oldal, itt megrendelhető.

Ez is érdekelhet:

buddhizmus | tibet | india | nagy sztori | kína