Eltöltenél öt évet a földi paradicsomban? Pontosan ezt szeretné elérni az imádott úti cél

Indonézia új, öt évre szóló digitálisnomád-vízumot vezet be, hogy hosszabb ideig maradó, és így többet is költő utazókat csábítson a szigeteire.

Az ország ezzel együtt igyekszik népszerűsíteni az ökoturisztikai lehetőségeit, valamint a különböző spirituális és wellnessprogramjait, vagyis minden olyasmit, ami miatt annyira vonzóvá vált a kiköltözők szemében  az utóbbi évtizedben.

A legvágyottabb üdülőhely az országon belül talán Bali, ahol olyan tengerparti városok várják a strandolókat és bulizókat, mint Canggu vagy Kuta, de az elcsendesedésre vágyóknak sem kell csalódniuk, ők például Ubud dzsungelfalujában merülhetnek el a természet szépségeiben.

„Régebben a jelszavunk, a három s-betű azt jelentette: sun, sea, sand (vagyis nap, tenger és homok). Most azonban eltoljuk a hangsúlyt, és a nyugalomra, a spiritualitásra és a fenntarthatóságra helyezzük a fókuszt (serenity, spirituality, sustainability)“ – mondta Sandiaga Uno, Indonézia turisztikai minisztere.

A vízummal legfeljebb öt évig maradhatunk Indonéziában anélkül, hogy adót kellene fizetnünk,

már persze, ha nem indonéz cégnek dolgozunk. Az országba jelenleg csak teljes oltással lehet beutazni.

Akit mégsem nyert meg Indonézia ajánlata, de szívesen élne egy ideig más országban, annak érdemes körülnéznie az európai lehetőségek között: ez a hársfákkal övezett kolostor és ez a napfényes ország is tárt karokkal várja a nomádokat.

(Forrás: Matador Network, képek: Unsplash)

digitális nomád | indonézia | digitálisnomád-vízum | bali

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom