Fizetik a nyaralásodat a finnek, hogy megoszthassák a boldogságuk titkát

Finnországot rendszeresen a világ legboldogabb országának választják. Most úgy döntöttek, másoknak is elárulják, hogyan csinálják.

A Visit Finland a világ minden tájáról várja a jelentkezőket a Boldogság mesterkurzusra, a pályázók közül pedig tíz szerencsés résztvevőt választanak ki, akik Finnországba utazhatnak, hogy június 12. és 15. között olyan témákban mélyedjenek el, mint természet és életmód, egészség és egyensúly, dizájn és mindennapok, valamint táplálkozás és jólét.

A négynapos tanfolyam teljesen ingyenes, és a Visit Finland még az utazás költségeit is fedezi.

(A pályázók június 11-én érkeznek és 16-án indulnak vissza.)

A helyszín a Finn-tóvidéken, varázslatos természeti környezetben található Kuru Resort, amelyet illatos fenyőerdők és lélegzetelállító kilátás vesz körül. A vendégek olyan villákban fognak lakni, amelyeket az alapoktól kezdve a természetet szem előtt tartva terveztek. Mindegyikhez saját spa és szauna is tartozik. Jelentkezni április 2-ig lehet ezen a linken.

A finnek az idén igazán kitesznek magukért, a százéves Finnair például így melengeti a szíveket.

(Forrás: Travel Pulse,  képek: Getty Images)

pályázat | ingyen utazás | ingyen | Finn-tóvidék | finnország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom