Hamarosan újra az eredeti, egzotikus útvonalán suhan az Orient Expressz

Isztambul volt az Orient Expressz eredeti úti célja, amikor először elhagyta a párizsi pályaudvart 1883-ban. Két év múlva pedig, ha minden a tervek szerint alakul, ismét a klasszikussá vált vonalon utazhatunk tizenhét vintázs kocsiban.

A’20-as-’30-as években készült, faborítású kocsikat legutoljára egy svájci üzletember és utazásszervező, Albert Glatt újíttatta fel a ’80-as években, és a vonat Nostalgie Istanbul Orient Express néven közlekedett Zürich és Isztambul között. Extrême Orient Express néven még a leghosszabb vonatútja is hozzá kapcsolódik Párizs és Tokió között. A sokat látott vagonokat a 2024-es párizsi nyári olimpiára restaurálják újra.

A projektet az Accor hotellánc menedzseli, amely nemrégiben jelentette be, hogy jövőre Olaszországban is luxusvonatozhatunk a jóvoltából.

Mellettük a Belmond is üzemeltet Orient Expressz, egészen pontosan Venice Simplon Orient Express néven luxusjáratokat, melyek elsősorban London és Velence között közlekednek, de a menetrend legutóbb több európai várossal, köztük Budapesttel is bővült.

Hogy miért a világ legvágyottabb álomútja az Orient Expresszé? Ebben a fine dining élményeknek is nagy szerep jut. Hírnevének erejét pedig jól mutatja, hogy még ruhakollekciót is ihletett.

(Forrás: Accor, Independent, képek: Accor)

Isztambul | velence | Orient Expressz

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom