Japánban még mindig szigorú intézkedések érintik a beutazást, szeptembertől azonban enyhít ezeken a kormány.
Az ország két év után júniusban nyitotta meg a határait a turisták előtt, de jelenleg egy nap csak maximum húszezer utazó léphet be, elsősorban szervezett utazások keretében, így annyira nem tolonganak az érdeklődők. A hírek szerint ezen a limiten is lazíthatnak, ötvenezer főre emelve azt, de ami a fő,
szeptember 7-től már nem kell az utazásuk előtt tesztet végeztetniük azoknak, akik három oltást kaptak.
Mint a miniszterelnök Kisida Fumio elmondta, fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon, és remélik, hogy hamarosan a fertőzötteket érintő karanténrendszeren is változtathatnak. Jelenleg az országban a járvány hetedik hullámát tartják számon, amelyet az omikron BA.4 és BA.5 variánsai dominálnak. Kedden 343 halálesetet regisztráltak, ami rekordnak számít.
Ugyanakkor nem szeretnének újabb korlátozásokat bevezetni, inkább arra fókuszálnak, hogy a veszélyeztetett lakosok hatékony egészségügyi erőforrásokhoz jussanak. A beutazásról bővebb információk a Konzuli Szolgálat oldalán olvashatók.
Japán legutóbb két kezdeményezés kapcsán került be a hírekbe, az egyik kimondottan meglepő.
(Forrás: Skift, képek: Unsplash)
belépés | teszt | japán | korlátozások | oltásIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!