Két év után nyit ez az ország, és máris oltás és teszt nélkül utazhatunk, de csak egy feltétellel

Japán élete új szakaszba lép.

Korábban írtunk arról, hogy Japán több szakaszban oldja fel a beutazási korlátozásokat: először százhat országból napi tízezer vendéget fogadott, akik azonban nem turisták, hanem üzleti utazók vagy diákok voltak. A következő szakaszban három oltást kapott tesztutazók érkezhettek kis turistacsoportokban az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Thaiföldről és Szingapúrból.

A június 10-től kezdődő harmadik szakaszban már több országból, így Magyarországról is beléphetnek turisták, de csak akkor, ha szervezett úttal érkeznek.

Az egyes országokat a járványhelyzettől függően piros, sárga és kék kategóriákba sorolják, és ez dönti el, hogy szükség van-e igazolásokra a belépéshez.

Magyarország a kék kategóriába tartozik, ahonnan oltás, karantén és teszt nélkül lehet beutazni.

Az utazási irodák idegenvezetői gondoskodnak arról, hogy a látogatók viseljék a maszkot, amikor szükséges, és minden turistának egészségügyi biztosítást is kell kötnie. Naponta összesen maximum húszezer ember léphet be az országba, de ebbe beletartoznak a hazatérő lakosok is. A japán kormány közlése szerint a teljes újranyitásnak nincs határideje, és akár újra szigorodhatnak a feltételek, ha romlik a járványhelyzet.

És hogy miért is érdemes Japánba utazni? Például a keleti Orient Expresszért, vagy azért, hogy tanúi legyünk a múlt és a futurisztikus jelen találkozásának.

(Forrás: Travel and Leisure, Japán Külügyminisztérium, képek: Unsplash)

határnyitás | újranyitás | japán | korlátozások feloldása | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom