Mi történik, ha a világ egyik legnépszerűbb előadója és az első számú robogógyártó összefog? Egy olyan stílusos Vespa születik meg belőle, amiért csak rajongani lehet.
– „Először valahol Európában, valószínűleg Londonban vagy Párizsban ültem Vespán. Csak arra emlékszem, hogy megláttam egyet és azt mondtam: szeretném kipróbálni. Nagyon jól éreztem magam, a szél száguldott a hajamon, ez volt a szabadság. Jó móka volt” – mondja a huszonnyolc éves énekes.
Hozzáteszi: imádja a Vespát és azt, hogy egy ilyen klasszikus márkával utazhat. Az együttműködéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, szereti kifejezni magát akár a művészettel, a zenével, a látványvilággal vagy az esztétikával, hiszen – ahogy fogalmaz, végső soron az alkotás és a tervezés célja mindig az, hogy a saját egyéniségünket is megmutassuk.
A Vespa új, fehér, monokróm stílusú motorjának, a Sprintnek minden eleme maga a stílusosság. A márka logója és a jármű karosszériájára rajzolt lángok is fehér tónust kaptak, de így is megtestesítik a kreatív lendületet, az élénkséget és az életerőt. A jármű üde, fiatalos geometriájához könnyű, mégis nagyfokú védelmet biztosító karosszéria, összetéveszthetetlen kormány, téglalap alakú fényszóró és egy okostelefonos összeköttetést is lehetővé tevő kijelző tartozik.
A JUSTIN BIEBER X VESPA klasszikus 50, 125 és 150 köbcentiméteres motorokkal kerül a piacra és április 18-ától lehet leadni majd rá az előfoglalásokat.
(Forrás: Haute Living, fotók: Vespa)
motor | justin bieber | Vespa | robogó
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!