Ez a magával ragadó sziget tűnt fel a legutóbbi James Bond-filmben

A Nincs idő meghalni egyik jelenetsora igen impozáns körülmények között játszódik. A meredek sziklafalakkal, csattogó hullámokkal és viharos széllel tarkított drámai táj nemcsak epikus, hanem erősen elgondolkodtat azon is, hogy milyen jó lenne elutazni oda.

A történet szerint a helyszín egy fiktív sziget, amely vitatott területen, valahol Oroszország és Japán között található,

ám az ott játszódó jeleneteket valójában a Feröer-szigeteken forgatták, mindössze kb. ötszáz kilométerre a skót partoktól.

A hely pedig nem más, mint Kalsoy, egy hosszú, vékony szárazföld, amelyet a helyiek "A fuvola" becenévvel illetnek.

Alig száz lakosával a Feröer-szigetek egyik legkisebb (és legelszigeteltebb) területe, melyet sem hidak, sem alagutak nem kötik össze a többi szigettel – vagyis tökéletes rejtekhelynek tűnik.

Kalsoyba szerencsére a Vágari repülőtéren keresztül viszonylag könnyen el lehet jutni.

Morózus szikláival, hihetetlen túraútvonalaival, aranyos fraterculák csapataival és túlviláginak tűnő északi fényeivel valóban vonzó célpontként kínálja magát.

Lars Schneider vonzódik a zord tájakhoz, bejárta már IzlandotKanadát és Alaszkát. Valamennyi túrájára elkísérte a kamerája, de amint kiszabadul a mindennapi munkát jelentő mókuskerékből, megnyugszik.

A hamburgi reklámfotósnak ilyenkor van ideje megvárni a tökéletes pillanatot egy kép elkészítésére. Nincs kapkodás, nincs teljesítési kényszer, egy teljesen ellentétes életben találja magát, ahol a felhőkre, a hegyekre, a vízesésekre kell csak figyelnie. Ugyan távol van a családjától és a barátaitól, de mint a legtöbbünknek, neki is szüksége van egy kis lassításra. Ehhez pedig tökéletes helynek tűnik a Feröer-szigetek.

(Forrás: Time Out, fotók: Unsplash, Getty Images)

forgatás | szigetek | Kalsoy | James Bond | utazás | feröer

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom