Close
Így tudod otthon érezni magad az izlandi vadonban

Így tudod otthon érezni magad az izlandi vadonban

Érintetlen hegyek, gleccserek, vad folyók és keskeny kanyonok: ez Thórsmörk, Izland talán legszebb régiója, ahova már a bejutás is kész kaland. E vadregényes táj kellős közepén várja az új élményekre éhes túrázókat a Volcano Huts nevű szálloda, amely tavaly felkérte Nagy Gábor fotóst, hogy egy fotósorozat keretében örökítse meg a környék szépségeit. Az ő beszámolója következik.

Magyarország nem büszkélkedhet magas hegyekkel, valószínűleg ezért vonzódom gyerekkorom óta a környező ország hegyeihez, ahol, ha tehetem, a hétvégéimet töltöm (osztrák és szlovén Alpok, Dolomitok, valamint a Magas-Tátra). Mindig is szerettem fotózni ezeken a túrákon, de egy izlandi látogatás jelentette számomra, hogy komolyan foglalkozzam a fotózással. Azóta minden nyáron visszatérek legalább két hétre a szigetre felkutatni Izland nem annyira ismert, nehezen megközelíthető zugait, hogy feltöltődve élményekkel, történetekkel – és fotókkal – térjek haza.

Először 2016-ban jártam Thórsmörkben, és bár csak fél napom volt körbenézni a régióban, szerelem volt első látásra. Az érintetlen hegyek, gleccserek, vad gleccserfolyók és keskeny kanyonok egészen más élményt nyújtanak, mint például az Alpok, amit az elmúlt tizenöt évben bejártam.

Még akkor eldöntöttem, egyszer visszatérek, hogy mélyrehatóbban megismerjem Thor Völgyét, amire tavaly nyáron végre lehetőségem nyílt.

Thórsmörkbe már a bejutás is egy kaland: az F249-es út hosszú, rázós, és legalább nyolc-tíz folyón kell átkelni, amit megfelelő tapasztalat és szuper terepjáró hiányában meg se kíséreljünk. A Volcano Huts előtti utolsó nagy folyón, a Krossán (ami sok Dacia Duster és sajnos emberek halálát is okozta), az idei szezon előtt egy gyaloghidat állítottak fel, így a hüttéhez való bejutás egyszerűvé vált. Az autót a parkolóban hagytuk, és még mielőtt átsétáltunk volna a hídon, megnéztük a Stakkholtsgjá nevű kanyont, ami kb. két kilométerre van a parkolótól.

Képzelj el egy helyet, ahol belépsz a hatalmas, ötvenméteres falak közé, mindent extrémzöld moha borít, a lábad alatt pedig patakokban ömlik a közeli gleccserekről leolvadt víz.

Csak mentünk és mentünk a Stakkholtsgjá kanyonban előre nyomulva, jobbról balra, majd vissza, átkelve a kacskaringózó gleccserfolyón.

A kanyon egyre csak szűkült és szűkült, a falak pedig egyre magasabbak lettek felettünk, majd egy ponton kettévált a kanyon, úgyhogy először a jobb oldalán nyomultunk be. Ez a szál egészen egyenes, a végében az Eyjafjallajökull magasodik, a kanyon mindkét szélén pedig vízesések zúgnak lefelé. Bár gyönyörű napos időnk volt, mégis ömlött a nyakunkba a víz mindenhonnan, az Eyjafjallajökull hidege pedig öntötte magából a szelet, ami miatt mindenünk csupa víz lett percek alatt, miközben a nap átsütött az esőcseppeken.

Egészen szürreális élmény.

Mielőtt teljesen átáztunk volna, úgy döntöttünk, megnézzük a kanyon bal oldali leágazását is.

Ez a szál azonnal szuper keskenyből indult, és mindent, de tényleg mindent izlandi zuzmó borított. A köveket a lábunk alatt, a falakat, a vízesések körül, mindent. A páratartalom hihetetlen magas, és egy pont után olyan keskennyé vált a kanyon, hogyha felnéztünk, olyan érzésünk volt, mintha összezáródott volna a fejünk felett a tér.

A zúgás egyre hangosodott, a kanyon végi vízesés egyre közeledett. Kb. egy órát töltöttünk a vízesésnél, mielőtt visszaindultunk volna az autóhoz.

Magunkhoz vettünk mindent, ami a következő három nap kalandjaihoz kellett nekünk, és négy táskával a vállunkon átkeltünk a Krossá fölött a gyaloghídon, hogy végül megérkezzünk kalandjaink bázisához, a Volcano Hutshoz.

A privát szobánk már előre befűtve fogadott minket, aminek nagyon örültünk – hatodik napja aludtunk sátorban, jó volt a tudat, hogy újra tiszta ágyneműben töltjük az éjszakát. A vacsorát még épp elkaptuk a hüttében (tökéletes bárányleves és kávé), utána pedig gyorsan felkapaszkodtunk a Valahnukúrra, a Volcano Huts saját bejáratú hegyére naplementézni.

Másnap hatalmas viharra ébredtünk, az előrejelzés szerint késő délutánig folyamatos esőt jósoltak, úgyhogy egy kiadós reggeli mellett megterveztük a következő két nap programját.

A reggeli után átvittük a táskáinkat egy glampingbe, ahol luxuskörülmények fogadtak minket: dupla ágy, fotelek, szőrmeszőnyeg, elektromos kályha. Berendezkedtünk, és az ágyban vártuk meg, míg elcsitul a vihar.

Délután ötre nyugodtak le a kedélyek, azonnal indultunk is felderíteni a Krossá folyó völgyét. Langidalur kedves kis erdején keresztül átértünk a hegy túloldalára, ahol a folyó korábbi medrében keresve utunkat, a hordalékköveken át nyomultunk előre a mélyzöld mohás hegyek között, Myrdalsjökull irányába. Két óra túrázás után eljutottunk egészen Godaland bejáratához.

Este kilenc körül értünk vissza a hüttébe, és egy kiadós vacsora után hullafáradtan zuhantunk be a glampingbe.

Azzal a tudattal aludtunk el, hogy ez csak egy kis bemelegítés volt a holnapi csúcstúrához.

Másnap fantasztikus időre ébredtünk: szikrázó napsütés, sehol egy felhő, a szél is éppen csak lengedezett. Ritka tökéletes idő egy hatalmas sétához a Highlandsen. Túránk célja felkapaszkodni a 2010-es Eyjafjallajökull-kitörés helyszínéhez, amin keresztül a legendás Fimmvörduháls túra is halad Thórsmörk és Skógar között.

Megfelelő mennyiségű kávé és műzli belapátolása után reggel tíz óra körül indultunk el a Volcano Hutsból. Első megállónk Básar volt, ahová ismét Langidaluron keresztül, a Krossá folyó mellett, majd egy gyaloghídon átkelve másfél óra alatt meg is érkeztünk.

Innen ráálltunk a legendás, harminc kilométer hosszú Fimmvörduháls túraútra: meredek emelkedők, végeláthatatlan, zuzmóval borított kanyonok fölött sétáltunk, miközben a nap csak úgy szórta ránk a sugarait, és mi egy szál pólóban, napkrémmel a vállunkon kaptattuk felfelé.

A magasságváltozásból adódó perspektívaváltás miatt a kilátás lépésről lépésre egyre gyönyörűbb lett. Kétórányi kapaszkodás, fotózás után felértünk a Morinsheidi hatalmas platójára, ahonnan pazar a kilátás: balra a Myrdalsjökull gleccsernyúlványai látszanak, jobbra Godaland csúcsai és kanyonjai. Felettünk pedig még mindig a hihetetlen napsütés.

A plató után újabb meredek rész érkezett: egyre több hóval borított szakaszon kellett áthaladnunk, a talaj pedig kezdett vulkáni vörös lenni. Két kanyar után pedig megláttuk a 2010-es kitörés helyszínét.

Életem talán legszürreálisabb élménye volt nyolcéves köveken állni, miközben körülöttem mindent hó borít, két oldalt a Myrdalsjökull és Eyjafjallajökull jégsapjái szórják a jéghideg levegőt az arcomba, a hó alól pedig apró kúpok formájában kisebb kráterek lógnak ki, amelyek mintha égnének, olyan vörösek.

Végül este tízre értünk vissza az otthont jelentő Volcano Hutsba. 41 261 lépés, ,1.15 kilométer, 5542 kalória és 347 emelet után, hullafáradtan zuhantunk utoljára ágyba a glampingünkben.

Köszönjük a felejthetetlen négy napot, Volcano Huts! Nemsokára találkozunk!

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Nagy Gábor)

Close