Megközelíthetetlennek tűnő helyre épült ez a káprázatos kanadai ház

Kanada fenséges hegyei ölelik körbe ezt a fantasztikus betonvillát, ami olyan sziklákon áll, amiken nem is értjük, hogy lehetett építkezni.

A brit Gort Scott építészstúdió felelt a The Rock nevű villáért, amelyet Whistlerben, egy kanadai hegyi természetvédelmi övezetben építettek fel. A házból elképesztő kilátás nyílik a környező hegyekre, fenyvesekre és az Alta-tóra.

Az alapvetően betondomináns házat az építészek sok fa és réz részlettel és tágas teraszokkal törték meg, hogy az alapvetően rideg anyagből készült épület mégis levegős, napsütéses érzetet keltsen a lakóknak.

A dizájnban az építészek arra törekedtek, hogy harmóniát teremtsenek a drámai tájjal és játékosan használják a fény-sötétség vagy épp a nyitott és zárt terek kontrasztjait.

A tervezés előtt az építészek öt napot töltöttek a telken, hogy magukba szívják a környezet karaktereit: az időjárást, a topográfiát, a növényvilágot és a kilátást.

Az építészek ezek alapján egy összességében négyszintes házat terveztek, ahol minden szobában pontosan meghatározták, milyen lesz a fény és az egyedi kilátás.

A főépület három emeletes, ebben hat hálószobát találunk, a negyedik rész pedig egy kéthálós vendégszárnyként funkcionál, a kettőt pedig egy feszített víztükrű medencében végződő terasz köti össze.

A házról egy kisfilm is készül, szerintünk érdemes megkattintani!

Minket azonnal levett a lábáról. Még több csodás enteriőrben merülnél el? Akkor mutatjuk, melyek vettek le mostanában a lábunkról: például ez az ezeréves umbriai kastélyszálló, amit élőben is láttunk és elállt a szavunk, ez a corten acéllal burkolt, csodálatos ház, de őszintén szólva Vajna Timi kétmilliárdos hollywoodi álomvillájába is azonnal beköltöznénk.

(Fotók: Rory Gardiner)

fenyves | | kanada | beton | természetvédelmi terület

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom