Míg Spanyolország egyes részei éppen nemrég szigorítottak az öltözködési szabályaikon, Katalónia lazított az elvárásokon, legalábbis a nyilvános uszodákban.
Bár a topless fürdőzéshez való jogot már egy 2020-as katalán, egyenlőséget célzó törvény előírta, néhány városi uszoda továbbra is tiltotta a gyakorlatot, ami miatt minden nyáron több tucatnyi panasz érkezett.
Most azonban a tartományi kormány felszólította a helyi hatóságokat, hogy tiltsák meg a megkülönböztetés minden formáját, mert
a nők topless fürdőzésének megakadályozása "kirekeszti a lakosság egy részét, és sérti az emberek testükkel kapcsolatos szabad döntéshez való jogát.
A dokumentum szerint a helyi hatóságoknak "védekezniük kell a bármilyen indítékú diszkrimináció ellen a nemet, a nemi hovatartozást, a vallási meggyőződést vagy az öltözködést érintően is. A levél arról is ír, hogy engedélyezni kell a szoptatást, és a teljes testet fedő fürdőruhák, vagyis elsősorban a muszlim vallás által előírt burkini használatát.
A regionális kormány akár ötszázezer euróig terjedő bírságot iskiszabhat a városházára, amely megsérti a normát.
Korábban Göttingen és Berlin is meghozta a döntést, hogy nem muszáj felvenniük a nőknek a bikinifelsőt.
(Forrás: BBC, képek: Unsplash)
topless | spanyolország | katalónia | uszoda
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!