Több zsírt égetnél? Ezt idd a délutáni edzés előtt!

A koffein segítségével kiemelkedő mértékben fokozhatjuk a zsírégetést a délutáni edzés közben.

Rendkívül érdekes kutatást publikáltak nemrégiben a Journal of the International Society of Sports Nutrition című tudományos lapban.

A vizsgálatba bevont alanyok az edzésüket megelőzően vagy koffeint, vagy placebót kaptak. Volt, aki délelőtt és volt, aki 16 óra után kezdett el sportolni. Azok, akik délután edzettek és koffeint kaptak, huszonkilenc százalékkal több zsírt égettek, mint azok, akik placebót vettek be a testmozgás előtt.

Bár a tanulmány a délutáni koffeintartalmú ital elfogyasztását jelölte a zsírégetés elsődleges okaként, a kutatással kapcsolatban néhány fontos korlátot meg kell jegyezni. Komoly különbségek vannak ugyanis abban, kinek hogyan reagál a szervezete a koffeinre.

Ez függ az általános egészségi állapottól, az étrendtől, a nemek közötti különbségtől, melyek mindegyike torzíthatja a tanulmány eredményét.

Ha azonban a személyi edzők a tanulmány előnyeit szeretnék megragadni ahhoz, hogy a sportolni vagy fogyni vágyók több zsírt égessenek el, a magasabb koffeintartalmú italokat fogják ajánlani a kávé helyett. A koffeines italok iránti kereslet amúgy is érezhetően nő, ezt lovagolta meg például a Pepsi is, amikor nemrégiben piacra dobta a LeBron James által reklámozott energiaitalát, amely kétszer annyi koffeint tartalmaz, mint egy csésze kávé, de megtalálhatók benne a szervezet optimális működéséhez szükséges vitaminok és antioxidánsok is.

Mint ismert, az elmúlt években számos egyéb kutatás jelent meg a kávéfogyasztással összefüggésben, melyek komoly egészségügyi előnyöket tártak fel. Ezek alapján a kávé csökkenti az Alzheimer-kór, az agyvérzés, a vastagbélrák és több szív- valamint érrendszeri megbetegedés kialakulásának kockázatát. Más vizsgálatok pedig azt is bebizonyították, hogy a kávéfogyasztók körében ritkábban alakul ki például 2-es típusú cukorbetegség.

Vezető alvásszakértő szerint egyébként a koffein valóban segít abban, hogy kipihentebbnek érezzük magunkat, de csak akkor, ha nem szundítunk túl sokáig. Ha pedig azt hitted, az Irish Coffee az egyetlen valamire való alkoholos kávéital, tévedtél: mutatunk három, még jobb koktélreceptet!

(Fotók: Getty Images)

életmód | koffein | kávé | sport | mozgás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom