Az áramkimaradás idején készült videókon látható, amint az emberek a terminálon mobilokkal világítanak.
Kenya több pontján, többek között a főváros első számú repterén, a Jomo Kenyatta Nemzetközi Repülőtéren is elment az áram pénteken 21 óra 45 perckor, a szolgáltató szerint rendszerzavar miatt.
Ráadásul a repülőtér egyik készenléti generátora sem kapcsolt be a hálózat leállása után, de az irányítótornyot és a kifutópályáját kiszolgáló generátorok folyamatosan működtek, így utasokat és repülőgépeket nem veszélyeztetett a kiesés.
As of late August 25th, a series of power outages has swept through multiple regions in Kenya, affecting critical areas such as Nairobi's Jomo Kenyatta International Airport (NBO).#kenyapowerhttps://t.co/vAhAxeMmG5
— Emmanuel Motelin 🇨🇦🇰🇪 (@EmmanuelMotelin) August 26, 2023
Kipchumba Murkomen közlekedési miniszter televíziós sajtótájékoztatón kért bocsánatot mindazoktól, akiket érintett az incidens, és közölte, hogy a Kenyai Repterek Szövetségének igazgatósága felbontotta az ügyvezető igazgató, Alex Gitari szerződését, és helyette Henry Ogoye-t nevezte ki megbízott vezetőnek, emellett a reptér vezetőjét, Abel Gogot is áthelyezték egy másik légikikötőbe.
Hozzátette, hogy a reptérszövetség gyorsan üzembe helyez két újabb generátort, hogy az incidens ne ismétlődhessen meg.
Az áramellátó közölte, hogy öt órával az incidens kezdete után helyreállt a repülőtér ellátása, de több otthon és üzlethelyiség több mint tizenöt órával az áramszünet kezdete után is nélkülözte a villanyt.
Bár Kenyában nem ritkák az áramkimaradások, ritkán fordul elő, hogy valamelyik repülőtér működésére is hatással legyenek, a közelmúltban erre nem is volt példa.
Az utóbbi időben az európai reptereken is többször volt fennakadás, amit a szélsőséges időjárás vagy épp egy vulkánkitörés okozott.
(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)
kenya | Jomo Kenyatta Nemzetközi Repülőtér | áramszünet | Nairobi
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!