Úgy tudni, az Amadea az orosz háború miatt szankcionált milliárdos, Szulejmán Kerimov tulajdonában áll. A szuperjacht a Fidzsi-szigeteken kötött ki.
A hatóságok úgy vélik, hogy az Amadea névre hallgató jacht, mely a múlt héten érkezett meg a csendes-óceáni szigetországba az orosz milliárdos és politikus, Szulejmán Kerimov tulajdonában van. A Fidzsi-szigetek illetékesei semmilyen lépést nem tettek a hajó lefoglalására akkor, ám most már az Egyesült Államokkal együttműködve próbálnak érvényt szerezni a szankcióknak.
Jelenleg azt próbálják megakadályozni, hogy a több millió dollárt érő hajó elhagyja a Fidzsi-szigeteket.
A szuperjacht lefoglalása azonban nem megy egyik napról a másikra, ugyanis ehhez hivatalos parancsra van szükség, azonban az illetékes bíróság az erre vonatkozó kérelmét még csak nem is tárgyalták eddig, ugyanis az Amadea ügyvédjei cáfolják azt, hogy a hajó valóban Kerimov tulajdonában állna.
A Reuters információi szerint ugyanis a hajó egy Kajmán-szigeteki céghez van bejegyezve.
Az orosz háborús tevékenység miatt az Egyesült Államok már lefoglalta a szintén szankcionált oligarcha, Viktor Vekselberg kilencven millió dolláros szuperjachtját, de Olaszország, Franciaország, Finnország, Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság is elkobzott olyan luxushajókat az elmúlt hetekben, amelyek Oroszország leggazdagabb személyeihez köthetők.
(Forrás: RobbReport, Imperial)
orosz | lefolgalás | ukrán | orosz oligarcha | ukrajna | jacht
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!